Az ember 9 élete (vagy több)


Azt mondják, hogy az embernek csak egy élete van és jobb híján ahhoz az egyhez ragaszkodik. De vajon tényleg csak egy életünk van? Nem kell reinkarnációra gondolni. A földi, egyetlen életünket bonthatjuk többre is. Furán hangzik?

 




Én úgy érzem, hogy nekem például a 30 év alatt több életem is volt. Kezdtem a születéssel (mind mindenki más), és habár semmi újdonságot nem éltem meg, amit más már ne érzett volna, az én dolgaim kombinációja meghatározták az első életemet. Kisbabaként megbetegedtem. Valójában sztrájkoltam. Talán tudatalatt, talán nem. Nem fogadtam el semmilyen innivalót, még anyatejet sem. Oxigénsátor, állandó kórházi belépő. Ám egyszer csak hirtelen meggyógyultam. Úgy döntöttem maradok ebben a testben, ebben az életemben, csak kicsit másképp.

És ekkor kezdődhetett el a második életem. A szülők figyelme erősebb lett, hiszen eléggé megrémisztette őket ez a pár nap. Több törődés, mondhatni kényeztetés került az életembe. Nyilván nem bántam! Szépen, naivan, szerényen éldegéltem a gyermekkorom napjait, teltek a hetek, hónapok, évek. Kis iskolából középiskolába kerültem.
Ezzel elkezdtem a harmadik életemet. Buliztam, új ismerősöket találtam, az érdeklődési köröm 180 fokot fordult, az értékrendem átformálódott, beköszöntött a szerelem. Ez a korszak eltartott vagy 4 évig, de iskolaváltásom miatt ajándékba kaptam még egy felhőtlen, bulizós évet. Persze nem mentesülve a kor maga problémáival.  Aztán a szerelem elillant, elkezdtem híradót nézni, s kitekinteni a nagyvilág történéseire.
Ekkor léptem a negyedik életembe. Rám talált az Óriási Szerelem, házasság, gyerekek, szép család. Gyeses évek, pár év munka, majd megint babás otthonlét. Sok gyönyörű, örömteli év, talán szebb már nem is lehetett volna. Aztán végigsöpört a gazdasági válság vihara.
És hirtelen ott találtam magam az ötödik életemben.
Kapkodtam a fejem a világ tragédiáinak láttán, együttérzően pityeregtem a természeti katasztrófa áldozataival, megtapasztalatam, hogy semmire nincsen garancia. Felismertem, hogy az üzleti élet nagyja eltapossa a szerényeket, és az őszintéket, pedig hiszem, hogy hosszú távon csak ők lehetnek eredményesek.
Én úgy hiszem, hogy  most a hatodik életemben tartok. Próbálom elfogadni a megváltozhatatlant, de igyekszem változtatni azon, amin lehet. Elhiszem, hogy a düh helyett a szeretettel több mindent elérhetek, és egyre nagyobb csodálattal tekintek a gyermekekre. Jó látni, ahogyan szárnyaikat próbálgatva, őszintén, tiszta hittel és lelkiismerettel közlekednek a világban.

Ha visszatekintek az eddigi évtizedeimre, azt látom, hogy semmi új probléma nem talált meg, mindig csak a körítés változik. Én változok. Lehet, hogy nem is több életről, hanem egymásra épülő lépcsőfokokról van szó?

L.

Ez is kedvelheted:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.