Az ÜNNEP – dolgozni, vagy sem?


A modern civilizáció, amelynek hirtelen részesei lettünk, „iparilag kitermelte nekünk az új ünnep fogalmát”.  Egészen eltérő, az embertől távol álló, és mégis közeli „ünnep-fogalom” van kialakulóban, amely három sávban rohan át életünkön. Vannak az úgynevezett „üres napok, a „munkaszüneti napok” illetve a „24 órás munkanapok – azaz a dolgozz, addig, míg látsz, és bírsz”.


Az emberi kultúra gyökereit szemlélve, felfedezhetjük, hogy ez a felosztás teljesen új keletű. A régi – bevált sablonokban, amelyek végigkísérték az emberiség történelmét, mindössze kétfajta megkülönböztetés létezett.  Szent és profán. A történelem lapjain sokáig az ünnep a szent időt jelképezte, míg a profán, az emberit, a hétköznapit, az átlagot.

A szent idő, örömtelit, végtelent, metafizikus pillanatot jelképezett, míg a profán egy szakrális időt, amely szüntelen, az ember bukására emlékeztetett, a katarzisra, miként kiűzettünk a paradicsomból. Ennek folyamodványaként, észre lehetett venni a különbséget a két idő között, láthatóan, és érezhetően, hiszen az ember napjai beleolvadtak a mindent átható kozmikus ritmusba, amelybe beleszületett.

A szekularizáció, amely az „új időkben” egyszerűen beleépült életünkbe, szekularizálta az ünnep fogalmát is. Az ember, természeténél fogva „homo adoranus” – lény, aki szeret ünnepelni és örülni.

Az emberi kultúra bármely pillanatát szemlélve láthatjuk, hogy az ember az örökkévalóság után vágyik, és arra próbál meg törekedni. Ennek a törekedésnek úgymond „pihenő” pillanatai az ünnepek, melyek tudatni próbálták, hogy az út helyes, tehát van minek örülni. Ezért volt a szent ünnepekre jellemző az, hogy ilyenkor egyszerűen „megállt” a profán idő, és egy egészen más irányba terelődött az ember élete, arra az örömre: hogy létezik!

A modern civilizáció, megváltoztatta ezt a szemléletet. Kitermelte az úgynevezett „ipari ünnepet”, azaz elnémította az embert, – fogd be! – és örülj annak, hogy nem dolgozol. Így jött létre az a hármas felosztás, melyet már említetem: „az üres – a munkaszüneti – illetve a dolgozd agyon magad – idő. S, hogy az ember ezekben az úgynevezett „ipari ünnepekben”, ne érezze magát rosszul – de jól sem – megszületett a központilag irányított ünnepforma. A média, amelyik megváltoztatott műsorrendet sugároz, a szórakozóhelyek tömkelege, ahol ugyanaz van, mint máskor, csak most nagy mennyiségben, ömlesztve, zúdítják az „ünneplő” emberre. Az ember aki társasági légy, sokszor az ünnepnapokon sokszor rosszabbul érzi magát, mint mikor dolgoznia kell. Hiszen „üres” lesz. Ez az űr készteti arra, hogy „tegyen” valamit. Bekapcsolja a televíziót, elutazik úgymond „kikapcsolódni”, és ott, is más sem tesz, ugyanazokhoz az eszközökhöz nyúl, melyeket már otthon sem tudott használni. Sétál, és mereng… fényképez, megiszik egy italt, meghallgat egy zenét… mindent, amit a modern civilizáció, fogyasztásra épült szerkezete kínál számára.

Nincs ez másként a vallási ünnepekkel sem Azok is, kiléptek a „templomok” falkai közül, az „utca” kövezetére kerültek, az „elárusító sátrak” közé szorultak, vagy a vendéglőkbe, ahol a felvizezett, profitra orientálódott „eladás” löttyeit szürcsölgetve, hallgatják a zenét, amely éppen a dobhártyájukat akarja helyéből kitépni.- mármint az ünnepeknek! Vagy az ünneplőnek?

Pedig az ünnep, egészen mást kellene, hogy jelképezzen!

Az ünnep – az ünneplés pillanatainak személyiségét kellene, hogy magára vegye. Az ünnep, az ünnep… – mondhatnánk így is. Lényege, hogy az ember kiszakítása a mindennapok zúzómalmából, és felemelje arra a szintre, amelyre hivatott, az életre. Az igaz életre, amely személyiséget formál, összetart, épít, és jövőbe lát. Hiszen az ünnep maga a jövő, a holnap, a még el ne ért holnap kivetülés a mára. Azé a holnapé, amely eljön, és örömet, boldogságot hoz!

Ünnepeljünk hát!

Forgó Laci


Ez is kedvelheted:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.