Segítve segíteni – karácsonyi örömkönnyek

“Közeleg a karácsony, segítsünk embertársainknak, egyesítsük újra a törött szíveket, hívjuk elő az elveszettnek hitt családi melegséget. Adjunk reményt a gyermekeknek, hogy a jövő szebb és boldogabb is lehet.
Csak elkezdeni kell. Ha mi adunk, ők kapnak, ha ők kapnak, később ők adnak. Így lesz kerek a világ.” – cikkünkben egy összetartó, gondoskodó, ám szegény család számára kérjük segítségüket.

Megesik, hogy egy levél képes a zord, szürke hétköznapból családi idillt varázsolni, egy kis boldogságot, melegséget és szeretetteli otthont. Varázslatot írtam, igen, mert ahol nincs más lehetőség, ott a csoda segít.


Forgó László – 50 évesen – egy női magazin önkéntes újságírójának jelentkezett nálam. Azonnal érdeklődést keltett bennem a különleges levél:

Mélyen Tisztelt Főszerkesztő Asszony!

Én egy öreg apuka vagyok (három pici gyermekkel)… Újságíró volnék, és tolmács… de már rokkant és csak itthonról tudok írni!Ha egy női lapnak kell írni, akkor szerintem a legjobb egy férfi, ezért is jelentkeznék!

Örültem a jelentkezésének, vártam a cikkeit. Éreztem, hogy valami különleges erő lakozik ebben a férfiban, mély érzésekkel teli ember lehet. Az internet adta lehetőséget kihasználva kutatni kezdtem utána a világhálón. Kisgyermekes édesanyaként szívemen ütöttek az egyre másra előugró történetek, melyek László tollából eredtek. Megláttam egy írását, amiben ismerősei segítségét kérni, hogy beteg gyermekét iskolába tudja vinni, hiszen ő maga nyomorék, a kislánya pedig betegségéből fakadóan speciális iskolába jár… Sorsuk könnyebbségéért történő imádságában láttam meg, hogy négygyermekes édesapa. Három élő (14, 9 és 7 évesek), és egy halott kislányé. Az Istenhez intézett könyörgésük hatására arcomon utat törtek maguknak legördülő könnycseppjeim. Tovább olvastam az alázattal teli imakérését: ha nem tudsz segíteni, mi annak is örülünk, ha értünk mondasz egy imát, hisz Istennél, nincs ki hatalmasabb. Itt, most, én sem tudtam ellenállni.

László fáradtságot nem ismerve, folyamatosan küldte és a mai napig küldi cikkeit, hogy a nőknek értékes írást adjon, hogy gondolatai, megszerzett tudása ne vesszen kárba, hogy érzéseinek „hangot” adva kegyelemért az írásba menekülhessen. Meneküljön egy másik világba, ahol nem számít a tolókocsi, a nincs, az éhség, a kopott ruha, a betegség. Ez a világ nem veti ki magából, csak mert szociálisan hátrányos helyzetű, itt nem kell a valóság sárkányaival harcolni családjáért, önmagáért, a mosolyért.

Cikkei révén napi kapcsolat alakult ki közöttünk, s egyre több körülmény került felszínre az életéből. Öt nyelven beszélő pedagógus, aki meséket fordít magyar nyelvre és illusztrál, három kisgyermek lelkiismeretes édesapja, és egy nagyon mély érzésű, segítőkész, tenni akaró ember. Csak épp gátolja a kerekesszék, és a romló egészségi állapota, az ágyhoz kötöttség.

Újságunk bemutatta szerzőit, ezért tőle is kértem egy bemutatkozó szöveget. Felvállalva életének elég nehéz és súlyos történéseit, őszintén mesélt sorsáról, hánykódtatásáról, alázatáról, s viselhetetlen nyomoráról.

„Bevándorolt vagyok.1984-ben léptem át a határt, Délvidéken születtem. (…) Az élettől akartam menekülni, amelyet az Isten ad nekünk szeretetből. Csak mi nem akarjuk azt elfogadni. Nem olyannak akarjuk elfogadni. Álmokat ringatunk helyette, eszményképeket keresünk. Mert a világ ad nekünk képeket, eszményeket, ad embereket is, de másnap a szemünk láttára omlanak össze.  Én is valamilyen eszményt kerestem, egy képet egész gyermekkoromban.

De mert nem találtam, úgy gondoltam, hogy az valahol fent van, a világegyetemben, fent a csillagok között. (…)  Mintha éreztem volna azt, hogy ott fent lennie kell valaminek, vagy inkább Valakinek.

Aki mindennél hatalmasabb, Aki mindenkinél szeretőbb. Zorán dala jut eszembe erről, az amikor arról énekel: Kell ott fenn egy ország… Mert én is hiába kerestem mást, hiába kerestem a csillagokat, a csillagaimat ellopták, hiába kerestem ufókat, azokat elvitte a szél, és nem jöttek vissza, de az az ország, az bennem élt. Valahol a legmélyén a szívemnek.

Minden a vonaton pergett le előttem, mert miközben robogott velem a szerelvény, az volt életem fordulópontja. Sokáig bolyongtam. Sokat… A magány hegedűje szólt lelkemben szüntelen, és fáztam. Mindig fáztam, mert az ember nagyon tud fázni egyedül…

Ma már nem szól a hegedű, elhallgatott. Négy gyerek édesapja vagyok. Három élő és egy halott lánykáé. Nyomorék lettem, beteg… és nagyon szegény… de jó itt lenni közöttetek…

Hát köszönöm, hogy befogadtatok!”

Igen,  László, befogadtunk, soktízezer látogatónk olvassa naponta értékes írásaidat, és drukkol neked. Egy jobb életért, mosollyal teli napokért. Neked, Feleségednek, és három szép, de sokat szomorú kislányodnak. Hiszen ők sosem fogócskázhatnak az édesapjukkal a kertben, s nem értik azt sem, hogy miért sír az anyukájuk annyit és oly sokszor. Nem értik, hogy miért oly hideg a szobácska, és miért nem éhesek a szülők, ha aznap még nem is ettek.

Csak azt tudják, hogy szüleik a legméltatlanabb gyászt hurcolják szívükben, kicsiny kishúguk emlékét. Számukra örök illúziónak tűnik a meghitt, nyugodt családi légkör, úgy gondolják, hogy a jó kislányokhoz csak az oviban jár a Télapó, így nem kérdezik, hogy miért nincs náluk semmi a karácsonyfa alatt. Őszinte, naiv gyermeklelkük azt a választ is elfogadja, hogy idén egyszerűen nem marad már fa a városban, amit feldíszíthetnének…

Sorsukkal, a szolgáltatókkal, a betegséggel harcoló szülők egyetlen megoldást látnak a családi közösségük fenntarthatóságára, ez pedig a csoda. Az a varázslat, melyet az emberi összefogás tud előidézni. A bűvölet, melyben talán egy évben egyszer a kislányaik is részesülnének.

Igazi csoda lenne, ha a fájdalom könnyei helyett az örömkönnyek csillogásában tükröződne a három, boldogan játszó kishercegnő.

Kedves Olvasók!

Közeleg a karácsony, segítsünk embertársainknak, egyesítsük újra a törött szíveket, hívjuk elő az elveszettnek hitt családi melegséget. Adjunk reményt a gyermekeknek, hogy a jövő szebb és boldogabb is lehet.

Amennyiben bármilyen segítséget tudnak adni, hogy megszépüljön a Karácsony e szeretetteli Forgó család számára, legyen az tárgyi vagy anyagi támogatás, az adomány eljuttatáshoz szükséges adatokat (cím, bankszámlaszám) a szerkesztőségünknél megtalálják. Jelezzék számunkra a segítségüket! szerkesztoseg@hodmami.hu

Csak elkezdeni kell. Ha mi adunk, ők kapnak, ha ők kapnak, később ők adnak. Így lesz kerek a világ.

Ez is kedvelheted:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.