Különös Szilveszter


Egész évben arra gyúrunk, hogy na, végre lesz egy nap, sőt egy egész éjszaka, mikor ki lehet engedni a gőzt, kicsit más lenni, már-már kibújni saját bőrünkből és ereszd el a hajam.  Ez a Szilveszter.
Lázasan vizslatja mindenki a lehetőségeket, hogy na, hol lehet fellépni és követelni azt a bizonyos 5 perces hírnevet. Eddig is voltak sejtéseim, hogy nem csak én vagyok ezzel így, de az idén már szembe is találtam magam sorstársaim hangosan kimondott terveivel. Ahan, csak hát van, amit mi elképzelünk, hogy úgy lesz, aztán történik valami teljesen más, amit valaki más akart, hogy így legyen.


Nos, én mindig a nyertes csapatot erősítem: olyan komoly influenza kapott el, hogy hosszú napokig felállni sem tudtam, nemhogy csillámporos műszempillákon agyaljak. Van egy barátnőm. Olyan országos cimbora. Gyerekkoromból. No, hol eltűnünk egymás életéből, hol megjelenünk. Most megjelent, mint egy turbó üstökös, szatyrokkal, melyek citromot, teát és megint citromot rejtettek, hogy majd talpra állít.

Hát, ennyi citromos teát rég ittam. Közben, hogy ne érezzem magam annyira anyátlannak, mesélt. Elmondta, hogy ő a „csajokkal” hű, de ha és megint hű, olyan kiöltözős, kifestős és színházas szilveszteri partira mennek. Pasik nélkül… Csak hallgattam, érzelmek nélkül, semmi törést nem okozva bennem, hogy én nem leszek ott, mert hát ugye éppen dinnyeszerű orral, beesett szemekkel és őskori elnyűtt macinaciban latolgattam túlélési esélyeim.

Aztán jött egy reggel, mikor már úgy éreztem, megnézném kintről is a házunkat, mert belülről tök jól megfigyeltem minden apró részletet. Annyira jól sikerült a „levegőzésem”, hogy már egy forró, extra habos cappuccinóra is vállalkoztam. Olyan felnőttes volt, hogy most a pincér hozta nekünk a kávét és nem az ágyban vagyok laposra nyúlva, hanem mint a nagyok, kávézóban ülünk. Csacsogunk és egyszer csak hopp, telefoncsörgések, nagy sürgölődés, forgolódás, kiderül, hogy van egy visszamondott jegy A szilveszteri bulira. Na, most hogyan lesz?! Barátnőm tinédzser lánya, akit pelenkás kora óta ismerek, lazán oda szólt nekünk: miért nem mentek együtt?. Áh, én beteg vagyok, éppen csak hogy itt kávézgatok, meg hát ki marad a gyerkőcömmel? Kérem szépen, ha valakinek szüksége lenne egy partizán típusú villámszervezőre, jelentkezzen nálam, van egy szuper jelöltem. Még le sem töröltem a kávés hab bajuszom, már volt nagymama, fogadott nővér, szelíd udvarló és más mindenki és készen is volt a terv: mehettek. Gyerek biztonságban. Sőt! 7 éves csillagszemű lányom vadalmaként vigyorgott, igen, igen menjetek.

Lassan, miután felfogtam a dolgot, mondtam okés, tök jó lesz. Na, akkor hazamegyek egyik porosodó fellépő ruhámért, itt a nagy alkalom!!! Gond egy szál se, minden szuperül megszervezve, tök szépek és gondtalanok leszünk.

Mit írtam korábban?- hogy van, amit mi tervezünk és van, ami másként sikerül? Hát, igen kérem ez így van. Fel sem merült bennem, hogy nyáron vásárolt dögös rucim most nem ér be!!!! Hogy amiről én azt hittem én leszek a look of the year az egy itt is ott is kibuggyanó töltött galamb képét festi! De nincs idő hazamenni! A hajam nem áll sehogy! Előkerül a fényképezőgép, te jó ég! Az én vagyok ott?! Nem megyek sehova! Ne fényképezz, mert megharaplak! Menjünk már! Elkésünk! Nincs taxi! Nincs taxi? Mégis van.  Okés, bent ülünk. Máris hiányzik a lányom, felhívom. Felhívnám, de lemerült a mobilom. Nem baj, kölcsönkérem a barátnőmét, neki kettő is van. Ahan, csak otthon, mert feltette tölteni őket. Egymásra néztünk és már akkor éreztük, hogy ez egy király este lesz.

Megérkeztünk. Kiszálltunk elegánsan, legalábbis én a merev lépéseim, hogy ne csússzak el a jeges úton, elegánsnak véltem. Csak legyünk már bent. Bent vagyunk. Keressük a csajokat. Megvannak. Bemutatkozunk, nulla percig nézzük egymást, aztán gyertek, igyunk. (A pia a csajokat is összehozza, nem csak a pasikat) Pezsgőt vadászunk, kulturáltan csak egy pohárral. Na, ez nem kulturált, hanem amatőr lépés volt, mert már második körnél kiderül, hogy nincs csak bor. Mi van?!

Körbejárjuk az épületet, jaj, nagyon szép, de hol van már a pezsgő?! Aztán találunk! (Tök aranyosak a pincérfiúk…) Mire innánk, kezdődik az előadás. Okés… majd később… Sajna, későbbre is jellemző volt ez a hol van pezsgő, hol nincs, de a szolid kis csapatunkkal nem lehet elbánni, és se perc alatt megérkezik az „import” segítség és ezzel a megerősített önbizalommal, tényleg élünk az „5 perc hírnév nekünk jár” elmélettel és már fent is vagyunk a színpadon. Gyorsan szólók, mindenki, nem csak mi, mert dizsi élet következett. Látott már valaki megsárgult 8mm-esen, táncklub délutánokat? Na, ez olyan volt. Bennünk ez elsőre döbbenetet, majd megállíthatatlan röhögő görcsöt okozott. Közben mindannyiinkban dolgozott az újévi fogadalom, hogy na majd jövőre…ettől még jobban röhögtünk, hát még attól mikor a mellettünk csápoló hasonló női csapattól áthallatszott hasonló fogadalom.

Utólag is elnézést kérek, hogy annyit vigyorogtunk, hogy egy kívülálló azt gondolhatta, hogy talán kicsit sokat ittunk…. Azért is elnézést, hogy tényleg look of the year-nek képzeltük magunkat és nagyokat röhögtünk jól fésült, kardigános májkeldzsekszont meghazudtoló szingli pasikon. Talán sokat ittunk…

Ismét köszönöm barátnőmnek, hogy elvitt és majd hazavitt csak tudnám a cipőm mikor sérült meg és a kék folt miért van a jobb karomon…

Azért is elnézést, hogy személy szerint én azt gondolom, hogy akkorák vagyunk amekkorák, csinosak voltunk, feltaláltuk magunkat, jól szórakoztunk és azok a pasik, aki hagyják, hogy az ilyen, csajok szinglik maradjanak, eldobják maguktól a boldogságot.

Azért is elnézést kérek, hogy annyi mindent megígértem/tünk, hogy lefogyunk és stb., de nagy valószínűséggel csak annyi fog történni, hogy egy számmal nagyobb fellépő szerkót vásárolunk, de ettől még óriásikat fogunk nevetni és ez a lényeg.

Jó reggelt 2011!

Balogh Gyöngyvér

Ez is kedvelheted:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.