Hogyan választunk gyermekorvost?

Egy szintén fontos dolog, mert biztonságot ad, mikor olyan orvoshoz visszük a gyermekünket, akit tisztelünk, jó szakember, tudja, mikor mit kell adni a gyermekünknek. Nehéz a mai világban ezt jól megítélni, és választani, mert bizony mindenkinek mások a szempontjai, és lehet az, aki nekünk szimpatikus az egy másiknak nem.

És hiába mondjuk mi az igazukat, mert az nem segít!

Mindenképpen természetesen a szaktudás, ami fontos, aztán a szimpátia, ami kölcsönösnek kell, hogy legyen a szülő részéről, az orvos részéről, és természetesen a gyermek részéről is.

Hiszen pici kortól kezdve, felnőtt korig hordjuk hozzá a gyermekünket.

Mindig a szívünkre kell hallgatni, és nem arra hogy ki mit mondd!

Én bátran kijelenthetem, hogy senkire sem hallgatva, hanem az én döntésemre hivatkozva kitűnő gyermekorvost választottam!

Ennek már 17 éve, és még mindig 100%-ig megbízok benne, mindig tudta, tudja, mikor mit kell tenni, ha betegek lettek a gyermekeim, segítőkész ki jön házhoz, elmondja mikor mi a teendőm. A gyerekeim is szeretik nagyon, nem féltek soha akkor sem mikor kicsik voltak, tehát itt én már bátran írhatom, hogy a szimpátia is kialakult közöttünk!

Remélem mindenkinek ilyen jó szaktudású gyermekorvosa van!

Üdvözlettel: Szabó Mária

Ez is kedvelheted:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.