Nőnap

A március a tavasz első hónapja. Bár, ami a mostani évet illeti, még nem igen tapasztaltunk szikrázó napfényt, vakítóan kék eget vagy éppen vidám madárcsicsergést, ami a telet váltaná fel, viszont meteorológiailag igenis bekövetkezett. 
A március viszont nem csak a tél utáni megújulás időszaka, s nem csak az 1848-as hősök emlékét idézi fel, hanem egy régi, kemény küzdelmek árán kivívott elismerés ideje is, a Nők számára.


Március 8-án a Zoltán nevűek mellett a szebbik nemet is ünneplik a Nemzetközi Nőnap alkalmából.

Mára már a lányoknak és asszonyoknak virággal, s édességgel kedveskednek a férfiak, pedig a Nőnap múltja sokkal többről szól, mint a gyengébb nem kényeztetése.

1857. március 8-án, New York-ban, a textiliparban dolgozó nők magasabb fizetést és emberhez méltóbb munkafeltételeket követeltek, és tüntettek ez ügyben.

1866. szeptember 3-a és 8-a között az I. Internacionálé (Nemzetközi Munkásszövetség)  első kongresszusán elfogadott egy határozatot, mely szerint a nők helye nem csak otthon van, hanem ők is dolgozhatnak hivatásszerűen.

1899. július 14-én, a II. Internacionálé közgyűlésén ismét szerepelt ez a téma. Clara Zetkin fel is szólalt a nők érdekében. Beszédében hangoztatta, hogy a nőknek is ugyanolyan joguk van a munkához, mint a férfiaknak, s hirdette az anyák s gyermekek védelmét, valamint a nők részvételét az ország eseményeiben.

Ennek hatására 1909-ben az Egyesült Államokban meg is tartották az első Nemzetközi Nőnapot, amit február utolsó vasárnapjára, 28-ára igazítottak.

Kettő év elteltével több országban is – mint Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban is – elterjedt a Nőnap megtartása, március 19-én.

Oroszországban, 1917. március 8-án a nők a kenyérért és a békéért demonstráltak. Négy nappal később a cár, II. Miklós lemondott, melynek következtében polgári kormány jött létre, ami szavazójogot biztosított a nőknek.

Ennek az eseménynek köszönhetően vált véglegessé a Nőnap dátuma, ami a legtöbb országban is március 8-ára esik.

A Nemzetközi Nőnapot az ENSZ 1977-ben ismerte el és vette fel a világnapok közé.

Hazánk 1913-ban csatlakozott a nőnapi felhíváshoz, amikor az Országos Nőszervező Bizottság röplapokat osztogatott szét.

A Rákosi- diktatúra ideje alatt a Nőnap ünneplését pedig kötelezővé tették.

Az eredetileg eltérő időpontokban rendezett Nőnapot 1948-tól, szovjet mintára, március 8-án ünneplik.

Legyünk hálásak, s büszkék az akkori bátor és keményen harcoló nőkre, akik nélkül talán még mindig csak a konyhában főzhetnénk, gyerekekre vigyázhatnánk, és nem érvényesülhetnénk!

Minden nőnek nagyon boldog Nőnapot kívánok!

Kocsis Tünde

Ez is kedvelheted:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.