Dilemma

Kedves ismerősömmel beszélgettem a napokban, a nők munkavállalásának nehézségeiről.Mint mondta, mindent elkövetett már, hogy sikerüljön visszatalálnia a munka világába.
Nem követett el semmi trehányságot, nem volt léhűtő, sem munkakerülő,önhibáján kívül lett tartósan munkanélküli.Illetve nem egészen. Fiatalon kötött szerelemházasságot, első munkahelyén -s egyben az utolsón- ismerte meg kedvesét, akihez férjhez is ment.Nem egyszerű munkavégzés volt az övéké,sem a házasságuk nem volt egyszerű. A feleség nappali műszakban ,míg a férj állandó éjjeli beosztásban dolgozott.Igazi művészet összehangolni a magánéletet ilyen lehetőségek, lehetetlenségek mellett.

Ám nekik mégis sikerült.Házasságuk második évében megérkezett első gyermekük.Boldogok voltak, örömmel telve.Anya otthon maradt a gyermekkel, apa pedig dolgozott tovább- éjjel.Mondhatjuk, hogy minden feladat az anyukára maradt.Hiszen éjjel egyedül volt a csöppséggel, nappal pedig csitítgatta, hogy apa tudjon aludni- hiszen éjjel megy dolgozni. Nem zúgolódott egyikőjük sem. Egyrészt,mert szerették a munkájukat, másrészt egy volt a szakmájuk, harmadrészt mert szerették egymást.

Anya átállt a hétvégi takarításra, akkor apa nem dolgozott, így nem zavarta a porszívózás kellemetlen zaja, s  a gyermekre is tudott vigyázni.Boldogok voltak, fiatalok.
Másfél év múlva megszületett a várva várt második gyermekük, s minden éppen ugyanúgy volt, ahogyan eddig. Ki-ki élte a maga életét egy fordított világban, egyik nappal élt és éjjel aludt, másik éjjel dolgozott és nappal aludni próbált. Mert  két közelkorú gyermek esetében a csendrendeletet egyre nehezebb betartani.Így apa egyre fáradtabb volt, néha kedvtelen is, de még szerették egymást töretlenül.

És újból gyermekáldás érkezett a házhoz, közösen szerették volna az új családtagot és eszük ágában sem volt olyat tenni, mely az ellenkezőjét okozta volna. Valójában ha nehezen is, de életük normális kerékvágásban zajlott, anyagiak terén bár nem dúskáltak, de az éjszakai pótlékkal kiegészített fizetésből s egyéb járandóságból tisztességesen nevelték fiaikat.Így meghozta a gólya az újabb öcsit.Mindenki örült neki, a nagyobb fiucskák és a szülők is.

Cseperedtek, növekedtek- apa éjjel dolgozott, azonban anyát már nem vették vissza korábbi – élete első -munkahelyére, hiába jött el az idő, mikor legkisebbjük is immár három éves lett.Bizony az addig eltelt idő már javában hét évre szaporodott.Mit tehettek volna, anya továbbra is otthon maradt. nevelte nem kis türelemmel a három gyermeket, vitte a háztartás minden öt főre kiterjedő teendőit, járta az oktatási intézményeket, hol szülőire, hol fogadóórára sietve.és közben munkahelyeket keresgélt. csak keresgélt, mert érdemi tárgyalásig el sem jutott, ha megtudták, hogy három gyermek  a része szép kis családjának.
Az élet egyre drágult, a létfenntartás egyre jobban veszélybe került, és apa egyre jobban elfáradt.Már nem mindig sietett haza kora reggel, néha-néha betért egy pohár sörre valahova.Elfáradt. Ő is .Apa a munkába,anya kilátástalan munkakeresésbe. És az évek teltek.

Hol ilyen, hol olyan juttatásban részesültek a velük azonos helyzetben lévők,ha az anyák nem dolgoztak, mikor mire adott engedélyt az ország vezetése.Bármi is volt az nem érte el a harmincezer forintot.És anya csak ment a taposómalomba, és apa ment a munkába és egyre többször nem ment haza.Egykeresős család volt az övéké már lassan 15 éve.

A legnagyobb fiú már a középiskolát kezdte s mire befejezte anya is elvégzett agy szakmai átképzést, hogy nagyobb esélye legyen az életre- az életben maradásra.Majd leérettségizett két éves gyorstalpalón, hogy hátha nagyobb esélye lesz az életre, az életben maradásra.Majd elment a válóperi tárgyalásukra is, hátha mindannyiunknak nagyobb esélye lesz az életben maradásra. A veszekedés, és italmentes életre

Már három éve külön élnek, a legkisebb gyermekük  most kezdi a középiskolát. Apa jár éjjel dolgozni, anya elvégzett egy újabb szakmát adó tanfolyamot, beadott vagy százötven pályázatot meghirdetett és meg nem hirdetett állásokra és várja a jószerencsét…. Most már egyedül várja mert az elmúlt 22 év felemésztette a szerelem energiáit, a házasság kötelékét.

Ismerősöm ma már tartósan, nagyon tartósan munkanélküli.Szeret tanulni, sosem gondolta, hogy még túl a negyvenen is tanulni fog. Most a számítógéppel ismerkedik, le is akar vizsgázni belőle, háta akkor  már 4 szakmával, érettségivel és három lassan felnőtt gyermekkel  a háta mögött majd eltud helyezkedni.Mert mostani állásinterjúin ,ha éppen behívják, az a kifogás,hogy nincsenek mögötte munkaévek, -csak alig.Nincs szakmai gyakorlata, hogyan is lenne,- mert amiben van, az nem számít sehova.Huszonnégy év a család szolgálatában, a gyermeknevelésben, az életben maradásban, a létfenntartásban.Az hogy nyugdíja sem lesz nem is érdekli igazán, mert mint mondta, ha egyszer felveszik dolgozni akkor ő 70 évesen is dolgozni akar majd.

Csüggedten kérdezte, mondjam meg mit tegyen: Nagy fia most már kereső lett és ő még mindig  keresetlen. Vagy túlképzett a takarítónői állásra, vagy túl öreg a boltban történő kiszolgálásra.Csalogattak, hitegettek minden szakmával, hogy majd ezzel biztosan eltudok helyezkedni-mondták, azután majd a másikkal biztosan eltudok helyezkedni.És képeztek, iskoláztak, küldtek, ígérgettek. és most itt vagyok. Mit tegyek???- kérdezte.

Sajnos én nem tudtam a választ.Csak azt tudtam biztosan ,hogy három gyermekkel végigverekedni egy negyedszázadot, tisztességre nevelve, becsülettel útra bocsátva őket- valamiféle Nobel-díj félét érdemelne- bárki, akárki ,mindenki.

K.Márta

Ez is kedvelheted:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.