Ha nincs esze…

Feledékenység. “Ha nincs esze, legyen notesze..” hangzott régen a hatalmas mondás, mely arra irányította a figyelmet, hogy bárkivel előfordulhat és teljesen természetes dolog, ha valamit  elfelejtünk. Nem szaladtak rögtön a pszichiáterhez, idegorvoshoz, memória ambulanciára- hanem vettek egy noteszt az érintettek, vagy nem.

Ma is gyakorta előfordul -úgy vélem nem csak velem – hogy a reggeli tervezéssel induló nap a délutáni leltár idejére némi hiányosságot mutat. Vagy ez, vagy az kimaradt a nap 24 órájából.Sajnos ennek van egy árnyoldala is, ha nagyon fontos, vagy határidős az elmulasztott teendő, bizony nem lehet csak úgy, lelkiismeretfurdalás nélkül megismételni majd a következő napon.

Több verzió lehetséges ma már a feledékenység megelőzésére, illetve kiiktatására. Mindjárt ott van a jó öreg: csomó a zsebkendőre.Kissé nehézkes ugyan, ha papírzsebkendót használunk, és nagyon jó emlékezőtehetség szükséges mellé, midőn kihúzzuk zsebünkből emlékeznünk kell arra a feladatra,amelyet a  csomó jelent…

Na de, a mobiltelefonok memóriája, emlékeztetője, vagy naptára teljesen megfelel a mindennapok feladatainak összefoglalására, egyesével bevíve, időpontot percet-órát hozzárendelve és persze nem marad el az ébresztés funkció beállítása sem. Ez már egy biztos módszer. Ha: előtudjuk húzni zsebünkből midőn dallamjelzéssel tudtunkra adja- most valami van. Ha éppen nem a főnök áll velünk szemben,. ha nem pénztárnál fizetünk éppen, és pláne, ha le tudunk ugrani a kerékpárunkról, megtekinteni az emlékeztetőt.
Amennyiben nem tudtuk egyből megnézni, eszünkbe kell hogy jusson,hogy később meg kell tenni.

Na és a cetlik…Cetli a pénztárcába melyen a napi rutin feladatokat csupán felsorolva, a kirívó feladatokat pirossal aláhúzva, négyzetesre hajtogatva a tárca olyan zsebébe rejtve indulunk a napnak, melyet biztosan kinyitunk majd ha bevásárolunk. Persze fenti cetlinek a másolat a kabátzsebbe, vagy kesztyű belsejébe- ha éppen mégsem mennénk bevásárlókörútra.

Valójában kifogyhatatlan tárháza van a feledékenység megelőzésének, azonban lehet,hogy egyszerűen csak bele kell nyugodni abba, hogy nem egyedüli eset és nem csak velünk fordul elő, s hogy minden ami nagyon fontos még éppen időben eszünkbe fog jutni. S amennyiben nem, minden napra jön egy új amikor bepótolhatjuk azt, amiről az előző nap lemaradtunk.

Kincses Márta

Ez is kedvelheted:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.