Betartok az ÁFÁ-nak

Belépve az új évbe, igen nehezményezem az újabb áremeléseket, megélhetésünk megnehezítését nem csak az energiaárak terén, hanem élelmiszereink, létezésünk minden válfaját illetően. A buék, úgy látszik az idén is mást jelent fentről nézve,mint amit mi szeretnénk.

Elhatároztam tehát, hogy betartok az áfának, az intézkedések értelmi szerzőinek és csak azért is megmutatom, hogy  okos ember a magyar, még ha oly botornak is nézik.Mint tudjuk, nagy különbség van a bárány és a birka között.Én most inkább szeretnék okos bárány lenni, mintsem kerge birka.
Végig fogom pásztázni nagyanyáink tippjeit, készítményeit, sőt magam is fogok kitalálni újításokat, előveszem a régi szakácskönyveket, ahol is nem csak a receptek sorakoznak egymás mellett, hanem számtalan napjainkban  helytálló ötlet leledzik, mellyel olcsóbbá tehető életünk.
Elkészítem magamnak az új spórolási útvonalat, s megpróbálok kevesebbet vásárolni, csak azért is! Első lépésként a még díszelgő karácsonyfa izzó sorát kapcsoltam ki, hogy csak az esti vacsora hangulatát emelve, kevésbé pörgesse a villany órát. Kihúztam a mikró is, mert a digitális óra kijelzője is fogyasztja az áramot.Majd bekapcsolom, ha használni is fogom.
Napokig nem vásárolok alapanyagokat, mert kiesszük a hűtőből, a  fagyasztóból a bennlévő étkeket.Leltározom a konyhaszekrényt is, és elsőként azokból készítek ebédet, amit ott találok.Jó lesz dió helyett a diós tésztára a dió pótló is, pláne,hogy vége a karácsonynak.
Natúr joghurtot vásárolok majd a gyerekeknek, és belekeverek egy-két kiskanál lekvárt a polcról melytől pont olyan íze lesz, mint az ízesített, de jóval drágább gyümölcsös joghurtoknak.Leves tészta helyett apró grízgaluska lesz a levesbetét, mely igen finom, ha ügyesen és puhára szaggatjuk bele.És előveszem a reszelt tészta receptjét is, mert már régen csináltam, pedig igen ízletes a rántott levesekbe.
Száműzöm a csipszet, helyette a meghámozott burgonyát reszelem le az uborkareszelőn, majd hevített olajba ropogósra sütöm.Ízesíteni tetszés szerint lehet.Újból én fogom készíteni a zsemlemorzsát a maradék kenyerekből, sőt a kenyeret is megtudom már sütni, kenyérsütőgép nélkül is.Tej  helyett vízzel készítem csak a palacsintát, s családom egyik tagjának izlelőbimbója sem veszi észre a különbséget, mikor feltálalom.
Egy alkalommal veszek csak vaniliarudat, majd kristálycukorba beleaprítom, s állni hagyom, s korlátlanul lesz egy hét múlva méregdrága vaniliáscukrom. Így teszek majd a darabolt fahéjjal is.S lesz fahéjascukrom is. Meggyúrom, megnyújtom én a leves tésztát- vasárnapi húslevesbe, s laskát is tudok vágni belőle…De nem fog ki rajtam a száraztészta sem.Tuti, nem sokára még vajat is köpülök otthon, s megtalálom a módját a napi boltkerülésnek. 🙂
Optimizmusom töretlen, mert már ki is próbáltam ezek közül sokat, de most újabb lendülettel esek neki a régen letünt praktikák
felelevenítésének. A változások sorát még folytathatnám, de úgy hiszem mindegyikőnk kezében van számtalan még nagyszülői,dédanyai intelem és tanács.Érdemes eszmétcserélni idősebb rokonokkal, kik már átéltek egysmást életük során, s billpengőt fizettek egy tojásért.
Szívesen olvasnám mások ötleteit is a Hódmamin keresztül, hiszen sok lúd disznót győz, sok okos ötlet pedig vastagítja a pénztárcánkat.
ÁFA-mentes boldog új évet kívánok mindenkinek!
K.Márta

 

 

 

 

foto:konyvelozona.hu

Ez is kedvelheted:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.