Tavaszra várva

Még csak alig-alig jött el a tél, a hamvasító hóesésével, kissé ködös és fagyos reggeleivel, s én máris unom.Máris nem szeretem a csúszós utakat, a fel nem szórt járdákat, a munkába indulás hosszas öltözködését. Kicsikre,nagyokra három-négy réteg, az anorák szoros, -a vastag kabát szorít. Minden reggel közelharcot vívok a gyerekekkel a megfelelő öltözék felvételéért.

A kiskamasz nem akar sapkát hordani, a csöppem pedig tépi-húzza magáról a kesztyűt. Mire felöltözve félreállítom őket az ajtóból, már szakad rólam a víz. Hajamból kisimult az ondolálás, -fél óráig készítettem-  pulóveremet szörnyen melegnek érzem, majd megfulladok.
Gyalog indulunk, más eszközünk nem lévén: egyet tolok, egyet fogok, kettő pedig csúszik, dülöngél és undokoskodik körülöttem.
Korán van még, alig múlt fél hét, s mi már is elfáradtunk. A kicsik könyörögnek, kezembe jönnének, de nincs belőle csak kettő, melyből egy már foglalt.Azzal meg tolom-taszigálom a babakocsit.Kamaszom csitítja őket egy darabig, majd rájuk mordul, vagy egyszerűen előresiet.
Nem túl hosszú az út a városba a célig, de mázsás súlyként telepszik rám a cirka fél óra.Ólomlábakkal rójuk a fényesre fagyott járdákat, kerülgetjük a jeges felületeket, leheletünk is szinte megáll, pedig még csak minusz 2 fok van.
Hol van a nyári nevetős sétika, a szaporán lépkedő apró kis lábak, az énekléssel gyorsan eltelő útidő? A vidámság és kacagás, a nyugodtan célba érkezés?
Máris útálom a fagyot, máris várom a tavaszt, már s elegem lett, pedig még csak most kezdett álmából ébredezni a szomorú, hideg, és elszomorító tél.
 Kiss Edit

Ez is kedvelheted:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.