Külföldi munkavállalás és ami mögötte van

Több barátom, ismerősöm választja a pénzügyi válság elől való menekülést külföldön történő munkavállalással.Nem olyan egyszerű odakint sem a pénzkereset, ez több helyről beigazolódott már. Általában a lakhatáson próbálnak spórolni, de valójában ez egyet jelent a szűk helyen vagy éppen a tömegszálláson való alvással. Sokan 10-12 óra fizikai munka után térnek nyugovóra olyan lakásban, ahol minden szoba más családnak van kiadva, közös wc, tusoló és konyha használattal. Ez a rész nem annyira csalogató, az biztos. Nyilván enyhít a kellemetlenségek megélésén a pénz, amit munkabér gyanánt kapnak a bevállalós bevándorlók.

Szétszakadó családok

A családok egy része nagyon megsínyli ezt a fajta harcot,melyet a túlélésért folytatnak, hiszen a külföldön tartózkodó apuka jó esetben két hetente találkozik a feleségével és a gyerekeivel, így minden közös élmény elmarad tőle. Nem egy család végezte úgy, hogy az összetartás hiányában egyik vagy másik fél egy új partner társaságában keresett vigaszt, támaszt.

Eltűnt izzadt százezrek

Sajnos sok esetben a kemény munkával megkeresett százezrek eltűnnek a hitelek örvényében. A napi 12 óra munkának, az idegenben történő spórolásnak, a szórakozás hiányának és a kényelem feladásának köszönhető pénzek Magyarországon landolnak és tovább utalva el is tűnnek a bankszámláról. Két – három év megfeszített külföldi munkavállalás után haza térve az angol nyelv ismeretével gazdagodnak csak, megtakarításra jóformán esély sincs.

Sikersztorik

Azért akadnak olyan versenyzők is, akiknek “bejön az élet” külföldön is. Nyilván nem vezérigazgatói pozícióba kerülnek első körben, de aki kellően elszánt és rugalmas, no meg jól beszéli a nyelvet, hamar kényelmes munkakörben találhatja magát és még saját albérletre is futja. Kevesebb a tündérmese, mint hinnénk, de ez sem ritka, főleg, ha sikerül partnert találni a kint tartózkodás ideje alatt. Megköttetik az esküvő, megpecsételődik a sors.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ha a több pénz reményében valaki külföldön szeretne új életet kezdeni, akkor nagyon körültekintően, mindent leszervezne érdemes belevágni. Legyen mindig ismerős, akihez fordulhat, legyenek összegyűjtve az elérhetőségek vész esetére, s csak megbízható, leinformált helyen szabad munkát vállalni, a szabályok, törvények betartásával.  Ököl szabály: Mindig legyen annyi pénzünk, hogy bármikor hazautazhassunk!!!

Egy kis segítség annak, aki mégis belevág:  

http://www.kulfoldimunkavallalas.hu/

http://www.mfa.gov.hu/kum/hu/bal/Konzuli_informaciok/Utazas_kulfoldre/Altalanos_utazasi_tanacsok/munkavallalas.htm

Ez is kedvelheted:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.