Az anyák hétvégéje

Az iskolások és szüleik számára péntek délután beköszönt a Kánaán.  Jellemzően én is várom a hétvégéket, hihetetlen nyugalom és béke uralkodik a családban ilyenkor. Nem kell rohanni, semmi sincs időhöz kötve, sőt még egy kis lusti is belefér reggelente. A hét elején, mikor a heti tennivalóimat rendezem az agendába, vágyakozva tekintek a hétvége napjaira, elhatározom, hogy felhívom a barátnőmet, péntek estére lebeszélek egy találkozót, hogy ugorjunk el egy kávéra, vegyünk részt a város éjszakai vérkeringésében.  A sikerét gondolhatjátok…

Nagyon kevésszer valósul meg e közös laza program, hiszen nálam is, nála is kisgyerekek vannak a családban, így ilyenkor ez erős szervezést igényel.  Félévente egyszer azért igyekszünk behozni a lemaradásunkat.

A “bulis este” péntek délelőtt még tökéletes ötlet, délután már az ásítozások némi hezitálásra késztetnek, majd este, a vacsi és a fürdetések idején, a ragyogónak tűnő ötletem ólmos súlyként helyezkedik el a lábaimon. Amikor létrejön a találkozó, akkor az első órában lelkesen trécselünk, panaszáradatot zúdítunk, majd eljön a nevetés fázisa és újra rólunk szól az élet. A hajnal közeledtével az egész pénteki mókuskerék terhe a vállunkra, a nyakunkra kerül.  A lábunkban lévő boogiet felváltja az álmos pislogás, és az óra ötpercenkénti tekintgetése.  Ahogy telik az idő, menetrend szerint előjön, hogy Bezzeg régen milyen jól bírtuk az éjszakázást!

Nos igen, régen jól bírtuk. Egy erős péntek este után szombaton annyi órát aludtunk, amennyit nem szégyelltünk, sőt, azzal rá is pihentünk a szombat éjszakára. De már nem megy ilyen könnyen, péntek éjjel akarva- akaratlanul is eszünkbe jut a másnapi nagytakarítás, a leckeírás, a mosogatás, teregetés órarendje. És persze hétvége lévén a beígért bicajozás, kirándulás, strandolás…

Egy ilyen estén felbuzdulva másnap szétnéztem a világhálón, hogy a feleségek, családanyák általában mivel töltik a hétvégéjüket.  A leírások szerint a nők szinte egyáltalán nem kérik meg a férjeiket, hogy segítsenek a hétvégi takarításban. A legtöbb anyának a főzés megtervezése áll első, és nagyon fontos helyen, majd a bevásárlás, illetve a porszívózás és a vasalás. A hétvégi lakáspuceválás idejére az apa intézi a gyerekeket, egy kis játszótér, rajzolás, bicajozás.

Ezen kívül hétvégén olyan női dolgok is helyet kapnak , mint például a manikűr-pedikűr, a hajfestés/ frizurakészítés, Internetezés és a magazinok olvasása.

 

Te mivel töltöd a hétvégét? A két nap alatt hány óra jut magadra?

 

 

 

Ez is kedvelheted:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.