HYSTORE – te voltál már bent?

2Kislány korom óta szeretem az ékszereket. No, nem kell arra gondolni, hogy mértéktelenül tele vagyok aggatva arannyal és ezüsttel, hanem csak szeretem, ha mindig van rajtam ékszer – kiegészítőnek. A legfontosabb számomra a fülbevaló, majd a nyaklánc, ezt követi a karkötő  és a gyűrű. Ízléses, óvatos duhajnak számítok az ékszerpiacon, ugyanis a visszafogottan szép, elegánsan nőies darabok híve vagyok. Így vagyok a parfümökkel is, de azt majd egy másik posztban.

A minap egy nagyszerű felkérést kaptam, amitől azt hiszem, csak kevés nő nem érzékenyül el. A HYSTORE, Swarovski ékszereket árusító üzlet választott engem “reklámhordozónak”. Kaptam nyakláncot, fülbevalókat, amiket majd hetente be is fogok mutatni.

Az üzlet Hódmezővásárhely belvárosában, a Ginkgo Sas Hotel aljában található. Kívülről finom, női szemet vonzó, belül pedig letisztult elrendezésben sorakoznak a csillogó, szépséges nyakláncok, medálok, fülbevalók, karkötők. Fémallergiásoknak jó hír, hogy ezt bátran viselhetik ők is! Ennek ellenére mégsem csak a nőké a terep, hiszen Parádi ólomkristály üvegek és poharak is sorakoznak a polcokon. Korsótól a pezsgőspoharakon át, a snapszos kispoharakig több minden megtalálható, ami ajándéknak is kiváló.

A HYSTORE – ban / a névválasztás a hiszti és a bolt szavak angol mozaikja/ Héjja Emese és Somogyi József garantálja a maximális kiszolgálást bő választékkal, jó kedvvel, jó tanáccsal. (tanúsíthatom, hogy szórakoztató történetekkel is táplálják az oldott légkört).

A fülik mellett az egyik nagy kedvencem, ami a törékenysége miatt talán nem gyerekjáték, viszont  tökéletes lakásdekor, a képen látható tacsi. 🙂

Vigyázat! Az árképzésük mérsékelt, így könnyen fennállhat a nagy bevásárlás veszélye!

 

tacsi

 

uzlet

 

uzlet2

 

uzlet3

 

 

Ez is kedvelheted:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.