Életrevalók – a hajléktalanszállón innen és túl

Ma délután átadtuk az összegyűlt adományokat a Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató Hajléktalanokat Ellátó Egyesített Intézmény lakói számára. Mikor odaértünk, Korsós Sándor, az intézmény vezetője és Nagy Zsoltné, a Támogató Szolgálat vezetője fogadott bennünket.  Az összefogás már az adományok behordásakor megmutatkozott, közösen vittük be a csomagokat a vezetőkkel és néhány lakóval együtt. Megvallom, kicsit félénken léptem be, hiszen egy számomra ismeretlen, összeszokott, zárt közösségbe csöppentem be, de hamar túljutottam ezen, mert kedves, barátságos hangulat uralkodott.

A nappali helyiségben alakították ki a “mozi szobát”, ott vártak bennünket. Az asztalon egy kicsi karácsonyfa jelezte az ünnep közeledtét. Egyesületünk bemutatkozása után egyik tagtársunk, Nóra felolvasta a Négy gyertya üzenetét, amit nyomtatva, egy szaloncukor kíséretében meg is kaptak a lakók, hogy bármikor újra olvashassák a béke, a hit, a szeretet és a remény történetét.

4

Ezek után megszavaztattuk, hogy melyik filmet vetítsük le, és az Életrevalók című film nyert. Összeszereltük a technikát és megkezdődött a vetítés.

A korosztály vegyes volt, 26 – 70 éves korig élnek ott a férfiak és nők. Ez a film hosszú, 120 perces, gondoltam ha elunják, majd elszállingóznak a vetítő elől, de erre nem került sor, élvezettel követték a történetet. Igazán jól esett látni és hallani, ahogy figyeltek a komolyabb hangvételnél és nevettek a derűsebb részeken.

5

A film ideje alatt Nagy Zsoltné körbekísért bennünket, megnéztük a szálló szobáit, közös helyiségeit. Azért az egy nagy lehetőség, hogy van hova fordulniuk a bajba került felnőtteknek.

Öröm volt számomra, hogy a vezetők közvetlenek és együttműködőek voltak. Beszélgettünk a szálló életéről, életutakról, elakadásokról, sorsfordító lecsúszásokról és természetesen a sikertörténetekről, melyek ha ritkán is, de előfordulnak. Döbbenten hallgattam, hogyan válik diplomás emberből közös szállón élő hajléktalan. Szerintem ez is egy olyan dolog, amire mindenki úgy gondol, hogy na, ez velem biztosan nem fordulhat elő. Aztán egyszer csak az ember elindul lefelé a lejtőn, a család elfordul, az összetartás megszűnik, a kapcsolat megszakad. Az alkalmi munka, a közmunka bére kevés, önálló élet alapítására, fenntartására nem elég. Természetesen az adományok, a tartós élelmiszer segítségek jól jönnek a mindennapokban, de lehetetlen ezekre építeni egy felnőtt életét.

Mi lehetne a megoldás? Tartós munka, önfenntartásra elegendő fizetés.  Mindemellett azt gondolom, hogy a kellő belső motiváció is fontos tényező. Talán könnyebb lenne, ha nem azt sulykolná a világ, hogy szigetelődj el és örülj annak, amid van, hanem inkább arra bátorítana, hogy az légy, aki lenni szeretnél és még támogatna is a küzdelemben, hogy merj új életet álmodni magadnak.

3

2

A bemutatkozáskor elmondtam, hogy minden találkozás oda-vissza hat, így bár látszólag mi hoztunk nekik, de biztos vagyok benne, hogy mi is viszünk innen, tőlük. És így is lett. Az ottlétem alatt átértékeltem jó néhány dolgot magamban. A szállón dolgozók igazi hétköznapi hősök, hiszen nem lehet könnyű nap mint nap szembesülni a nehéz sorsú emberek bajaival, konfliktusaival, kudarcaikkal, és kedvesen, türelmesen, önzetlenül egyengetni az olykor hátat fordító emberek jó sorsát.

De nem csak általuk töltődött az érzelmi számlám, hanem a lakók által is. Fiatalok, idősebbek, férfiak és nők. Köztünk járnak, néhányukat ismerem is látásból. Az első körben közönyösnek, tartózkodónak tűnő emberek szemében meg lehetett látni a csillogó fényt is. A film végén átadtuk mindenkinek a csomagot, mosolyogva köszöntek meg mindent, kívántak kellemes karácsonyt és boldog új évet.

1

Jöhetnének kéthetente! – búcsúzott tőlünk ezzel a kívánsággal az egyik régi lakó, és még az összepakolás során többen odajöttek megköszönni a délutáni élményt és az ajándékokat.

Sokat jelentett nekem ez az akció, hiszen mi mind életrevalók vagyunk. Saját hajlékunkban, albérletben, kollégiumban vagy szállón lakva. Segítségre szorulva, vagy önállóan boldogulva – de mind életre valók vagyunk.

Ezúton is szeretném megköszönni a segítőknek, adományozóknak a támogatást: Perei Agro Kft., Csordás Anikó, Katona Anett, Laskai Zoltánné Jutka, Gera Andrea, Nagy Kitti és családja, Bajusz Bernadett, Kincses Márta, Laskai Nóra, Olasz Dénes és Linett.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.