OVS Fest – benyomás a rendezvényről és interjú a beauty bloggerekkel

Július 4-én, immár második alkalommal a hazai élvonalbeli Youtube videósok megrendezték Budapesten az Online Video Stars Fesztivált. A kapunyitáskor a helyszínre érkeztek a hátizsákos tinik, a 10 – 12 év körüli gyermekek és szüleik. A közönségtalálkozó célja volt, hogy a rajongók a színpadi előadásokon, beszélgetéseken keresztül betekintést nyerhessenek kedvenc videósuk magánéletébe, begyűjtsék az aláírásukat, és közös fotókat készítsenek velük. Én pedig arra voltam kíváncsi, hogyan érték el, hogy ennyien rajongjanak értük. Nyilván magyarázat rá az is, hogy a célközönségük szinte minimális időt tölt a tévé előtt, és maximális időt a számítógép előtt ülve: Youtube, Közösségi média, Ask… csakhogy néhány platformot megemlítsek. Ez már egy másik világ, mint amiben én szocializálódtam, de lépést kell tartanom a korunk technikai vívmányai által formált világgal. Főleg, ha még jobban érteni akarom a gyermekeimet.

plakat

Sejtettem, hogy nagy összejövetelre kell számítani, hiszen a saját Youtube csatornákkal rendelkező ifjak valóságos energiabombáknak tűnnek a felvételeiken, és olyan témákat boncolgatnak, amik igen csak foglalkoztatják a megcélzott korosztályt. Az előadásmódjuk a kornak megfelelő, viszont, ha nem a szabadságot engedő Interneten futna a videó, tuti, hogy gyakori vendég lenne a sípszó egy-egy felvételen. (Ha a felnőtteknek kedvük támad a videós ifjakat megtekinteni, néhány előadó és téma tekintetében jó sok vizet kéretik odakészíteni ebben a nagy melegben.)

Két lányommal mentem, ők profin elkalauzoltak engem az eseményen.  Arcokról tudták, hogy az ifjúsági áramlatban ki a videós. Én a karszalagokat fürkésztem: a kék fellépő, a piros rajongó. Mikor megérkeztem, kissé elvesztem a rendezvény folyamában: kis színpad, nagy színpad, Csajos sarok, Play Station fal, Laptop és monitor bemutató, stand és különszoba a gamereknek,  magasan árazott OVS feliratú ajándéktárgyak a lelkeseknek, nagy csoportos tömörülések egy-egy ismert videós körül és sok-sok vigyorgó, csillogó szemű fiatal, akik képesek voltak önszántukból órákon keresztül bolyongani a rendezvényen, hogy elcsípjék az ismert bloggereket. A videósok pedig kedvesek voltak a rajongó tinikkel, a – futószalagszerűen lenyomott – ezredik közös fotón is mosolyogtak.

tomeg3

 

 

Pamkutya és rajongói
Pamkutya és rajongói

A marketing tevékenységük elképesztő, hihetetlen népszerűségnek örvendenek a korosztályuk körében. Van, amit azért én is vittem ebből a találkozóból. Inspiráló volt a magukba és a világba vetett hitük! Kár, hogy a felnőttek nagy része elveszíti ezt a tulajdonságát!

dancsopeter
Dancsó Péternek óriási sikere volt

Az alábbi képen látható a 13 éves Emcibeauty, a (szerintem) legfiatalabb videós lány, akinek már több mint 13 000 feliratkozója van a Youtube csatornáján! Tetszett, amit a negatív kommentek kezeléséről mondott: “Nem foglalkozom velük, mert tudom, hogy csak azért írják, hogy rossz kedvem legyen.”  Szó nem volt arról, hogy mások leértékelő véleménye miatt kételkedett volna önmagában, vagy az álmaiban!

Emcibeauty
Emcibeauty

A nap folyamán a Csajos sarokban három ifjú bloggerrel készítettem interjút. Ők beauty témában mozognak, azaz szépségápolás, smink, körömápolás, frizura, divat, szóval csajos ötleteket szórnak a nagyvilágba.

Csizmadia Gabriella, azaz gabifrizurai,  Sági Evelin, akit  AvianaRahl néven találtok,  és Viszkok Fruzsina, aki a breakfastatfruh csatornanevet választotta magának.

vloggerek

Hogyan lettél videós?

gabifrizurai: Nyári szünet volt, unatkoztam, gondoltam, csináljunk valamit. Kaptam egy hajsütővasat és a használatáról videókat nézegettem, majd jött az ötlet, hogy én is készítsek ilyet. És így indult az egész.

AvianaRahl: Teljesen véletlenül alakult ki. Egy délután nagyon unatkoztam, és egy szintén Youtubos barátnőm javasolta, hogy próbáljak készíteni egy videót, töltsem fel és nézzem meg, hogy mi lesz az eredménye. Elképesztő, hogy másfél-két év alatt most már 23 000 követőm van, egy véletlennek köszönhető ez az egész, hogy én most itt vagyok veled.

breakfastatfruh: Elkezdtem érdeklődni a szépségápolás iránt, és annyira érdekesnek tartottam ezt az egészet, hogy szerettem volna egy olyan csatornát készíteni, ahol a hétköznapi embereknek egy hétköznapi ember mutatja meg, hogyan kell sminket, frizurát készíteni és nem pedig egy profi adja át az ötleteit.

 

Honnan merítesz témát?

gabifrizurai: Mindig a nézőktől. Megkérdezem, hogy mit szeretnének, és úgy választok témát. Gyakorlatilag ők szerkesztik a csatornát. Én beauty videókat készítek, ami sminkelés, testápolásról szól, de azért szoktak lenni vicces videók is.

AvianaRahl: Nagyon változó. Mindig gyűjtögetem az ötleteket a fejemben, aztán leírom egy papírra. Van, hogy hónapokig nem nyúlok az ötlethez, aztán jön a szikra, hogy na, ebből én most videót csinálok. Szóval random az egész.

breakfastatfruh: Nagyon szeretem a Pinterestet, ahol nagyon szuper ötletek vannak, illetve tippet adnak a kedvenc filmek, sorozatok, meg olyan is van, hogy egyszerűen csak megyek az utcán és meglátok egy jó színt, ami megihlet.

 

Mi az álmod, amit szeretnél videósként elérni?

gabifrizurai: Szeretném, ha ez lenne a munkám, azaz ebből élnék, de szívesen lennék műsorvezető egy saját műsorban is. De ez majd alakul!

AvianaRahl: Ez nehéz kérdés. Igazából a 10 000 feliratkozó volt az álmom, de ezt meg már bőven túlléptem. Azt szeretném, hogy legyünk minél többen, és szeretnék segíteni azoknak a lányoknak, akiknek alacsony az önbizalma. Fogszabályzóm van, így most ez is központi téma, és szeretnék segíteni másoknak, hogy ne féljenek felvállalni önmagukat. Azt hiszem, ez volt így az álmom. Aztán ki tudja, hogy mit hoz ez az egész…

breakfastatfruh: Gyakorlatilag nekem már most minden álmom valóra vált. Nem gondoltam volna, hogy ennyien fognak nézni: már több mint 50 000 feliratkozóm van. És én ezt hatalmas számnak gondolom. Amikor találkozok egy nézővel, aki felismer, az őrületesen jó érzés. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen lesz.

 

Képek még a fesztiválról:

csajossarok

gamer

 

szepsegayoutubon

 

Maris, fekete ruhában
Maris, fekete ruhában

 

Színpadon a fiúk
Színpadon a fiúk

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.