Vendégírás: Lélekszivárvány

Deja vu illatot áraszt a reggeli kávé gőzfelhője, de ez most nem hiba a mátrixban, hanem valami ismerős találkozása a végtelen textúrájú álomból pillanat ízűvé ébredő reggeleknek. Beengedem a szabadság üdítő színeit az ablakon, hogy jógamatracomra rajzolják a szokásos napüdvözlet improvizált időtlenségét. Miközben elkezdem fűzni napi teendőim gyöngysorát, emlékeztetem magam, hogy a legfontosabb, amit itt és most meg kell élnem az a „jelenlét”. A légzésemre kezdek koncentrálni és a gondolataim mögül felkelő nap rózsaszín fényében megélem benső cseresznyefa virágzásomat. Befelé figyelek.

Nehéz megtalálni a saját középpontunkat, de érdemes kutatnunk utána, mert amikor megtörténik, az olyan, mintha először látnánk lélekszivárványt. Életünkön úgy ível át, hogy minden színében láthatjuk önmagunk egy árnyalatát, amely a horizonton túl csodálatos egységgé olvad össze. Minden belőlünk indul ki és ugyanoda tér vissza. Ezért nem mindegy milyen viszonyban vagyunk magunkkal.

Biztosan sokan feltettük már életünk egy bizonyos szakaszában a következő kérdést:

Megélem-e igazán önmagam?

Vagy csak egy üvegfal mögül nézem vágyaim kihallgatását és inkább hátat fordítok elképzelt valómnak, mintsem szembe nézzek azzal az emberrel, aki lehetnék…

Az emberek többsége fél változtatni a „jól bevált”, megszokott dolgokon. Pedig az egyetlen állandó dolog a világban a változás. Sokszor annyira magától értetődően indulunk útnak a mókuskerékben, hogy nem is vesszük észre, egy magunk által kijelölt, valójában mozdulatlan pályára álltunk rá, amelyről (mellesleg) bármikor letérhetünk.

„Amíg nem mozdul valaki, észre sem veszi láncait.”

/Rosa Luxemburg/

Nagyon fontos, hogy higgy magadban és a körülményeidtől függetlenül próbáld meg nyílásnak indítani önbizalmad létezés illatú lótuszvirágát, amelynek szívjegye maga az élet.

A harmónia öntözte lélekkertünk jin jang tavaszához elengedhetetlen, hogy önbecsülésünk a helyén legyen, és hogy évszakváltó életterünk minden sarkából érezzük magunkon a jelen pillantásait.

Mai felgyorsult világunkban nehéz kiülni az itt és most peremére, pedig onnan a jelenbe zuhanás magasság-mélység násztáncának spontán kivetülése csodálatos adrenalin villámként csapódik be az addig kényelmesnek hitt, jól megtervezett nihilbe.

Manapság a koncerteken az ÉLmény helyett videót készítünk, hogy megoszthassuk a közösségi oldalakon, nyaraláskor millió fotó készül a miliő megélése helyett. Kutatjuk a jövőt és az előző életeinket, miközben a MOST szép csendben, álruhában elsuhan mellettünk, megkoppintva a vállunkat, hogy utólag, paradox módon azért érzékeljük elveszt(eget)ett meglétét. Abban a pillanatban múlttá transzformálódik, és csak felsejlik bennünk, valami történt…

Kicsit lassíts le! Ne félj! ÉLJ!

Hogyan is kezdd el a befelé figyelést, az önbecsülésed növelését és a kisebb változtatásokat az életedben, amik (bár most még nem is sejted) idővel hegyeket mozgatnak meg?

A komfort zónából való kilépés megmutatja a helyes irányt. A belső iránytűd Te magad légy!

„Bármilyen irányban haladsz, az iránytű mindig észak felé mutat. Legyen ez Veled is így. Bármit csinálsz, vagy bármerre mész, hagyd az elmédet a szívedben nyugodni.” /Mooji/

A ’bármire képes vagyok’ érzése hihetetlen önbizalommal tölt fel és láncreakcióként indítja be a pozitív irányú áramlást, amire ha érzékeid receptoraival rácsatlakozol, egy igazán izgalmas utazásban lesz részed önmagad körül.

Kezdetnek elég, ha megteszel egy olyan dolgot, amiről azelőtt azt hitted, nem vagy rá képes. Meglepődve tapasztalod majd, hogy korlátaidat te állítottad fel saját magadnak, és hogy csakis te tudod őket átlépni.  Mindig tartsd szem előtt, hogy azzá válunk, amit hiszünk magunkról!

Fontos, hogy szentelj időt a töltődésre, és hogy minden napodban találj valami olyat, aminek legszívesebben utána nyúlnál a hála símogató tenyerével és a szívedre ölelnéd. Tölts magaddal minőségi időt! Sportolj! Kezdj valami újba, ami inspirál, hiszen sosem késő megtanulni valamit.

Az egész élet egy tanulási folyamat, éppoly végtelen, mint az önmagába visszatérő, fény szőtte palástját nyughatatlan hullámainak vállára terítő óceán.

„Azt nem tudom, hogyan kell legyőzni másokat, csak azt, hogyan kell saját magamat. Az egész életen át tartó keresésnek soha nincs vége; a mindennapos gyakorlás során napról napra fejlődnünk kell, miközben egész életutunk alatt a tökéletességre törekszünk.” /Hagakure – A szamurájok kódexe/

 A tudatos élet egyik kulcsa a fejlődés. Ez egy olyan különleges építkezés, ami bontással indul. Belülről kezdve, fokozatosan haladva bontjuk le rétegeinket. Ami bár az elején egy fájdalmasnak tűnő metamorfózis, mindenképpen megéri végig csinálni, mert a végeredmény egy csodálatos újjászületés. Ahogyan a hernyó is a természet érintetlen varázskelyhében, titokban gyönyörű pillangóként manifesztálódik.

A honnan indultamot a hová tartokkal összekötő szerpentin türelemmel van kikövezve. Nem szabad feladni, ha egy kicsit döcögős az út, hiszen aki tudja hova tart, az biztosan megérkezik.

Indulj el most!

A „Megcsináltam!” testet-lelket bejáró pozitív töltése semmihez sem fogható, magával ragadó érzés.

Rásimul a szívveréseid között felvillanó mozdulatlanságra, csordultig kitöltve az űrt. Légkönnyű boldogság omlik el a tér-idő tengelyen, s ahogy egyre többet érzékelsz belőle, úgy jelenik meg valóságodban az egyensúly, mint kolibri szárnyrebbenés, amit ha aurád bűvkörébe vonsz, ajándékul átlátszó köpenyként öltheted magadra. Ez lesz a legcsinosabb ruhád. Kiemeli szépséged, nőiességed, csak úgy tündökölsz általa. Viseld hát büszkén, mert legszebb éked a magabiztosságod, melynek rezgése mindenre és mindenkire hatással lesz a környezetedben!

Ez az érzés és a hiánya is ott van bennünk elültetve, mint egy kis magocska és annak héja. Amint tudatára ébredünk, hogy csakis mi irányítjuk életünket, a héj felreped és a mag rögtön fejlődésnek indul.

Öleld magadhoz az életed és hagyd, hogy Veled is megtörténjen!

Orbán Bernadett

Ez is kedvelheted:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.