A szorongásom is én vagyok


Csak a pszichés tünetek, zavarok leírásával foglalkozó szakirodalom számára adatik meg a távolságtartás megnyugtató lehetősége, az „általában”-ságból fakadó személytelenség. Számtalan helyen találhatunk kiváló leírásokat szorongástípusokról, az azokhoz tartozó kórképekről, állapotokról, és szerencsés esetben terápiás lehetőségekről, megoldási módokról.
Fontosak ezek a korrekt, tárgyszerű leírások, és leginkább azért, mert általuk megérthetjük- megélhetjük: mindennapi szorongásaink, félelmeink által nem vagyunk egyedül a világban, és akár egy sor más embert is érint. Hogy bár a „normális”-hoz képest más vagyok – a normálishoz, ami egy elvont fogalom, és a valóságban nem is létezik… – ám jónéhány embernek az a normális, ahogy én is érzek. A félelmeimmel, szorongásaimmal, napi aggodalmaimmal együtt.

Hogy miért fontos ez? Mert ahogy a világot megéljük komplexebb annál, minthogy begyömöszöljük egy diagnosztikus kategóriába – kényszeres, hipochondriás, nárcisztikus, neurotikus, vagy bármi más, vagy hogy felragaszthassuk a homlokunkra a “normális” boldogító címkéjét.
Jó, ha ezek a kategóriák értelmezési keretet adnak magunk számára, ha túllépünk az „ez van” belenyugvásán, és elindulunk a „mi okból?” de főleg a „mi célból?” felé. Ebben az esetben ugyanis mindaz, ami napi szinten megnehezíti az életünket, az önismeretünk, és a további harmóniánk forrásává válhat. Ellenkező esetben a diagnózis könnyen egy szűk ketrec lesz, ahol csak azt érzékeljük mik nem vagyunk, mit nem tudunk megcsinálni, mitől vagyunk mások, kevesebbek a boldog normálisoknál.

„Mi okból? Mi célból?”

Mintha a tüneteink mögé néznék ezzel a két fontos kérdéssel, ahol az egyik visszafelé mutat az időben, míg a másik előre. Az egyik azt kutatja, mi történt, ami a jelenbeli tüneteinkhez vezetett, a másik azt, hogy mi az értelme, haszna (!) a jövőbeli történések szempontjából.

Az okokat valahogy ösztönösebben keressük. Jelenbeli helyzetünk elemzésekor gyakran nézünk hátra, a gyerekkorunkra, a szüleinkre, és néha hibáztatunk, magyarázatokat keresünk, elméleteket gyártunk hogy értelmezhetővé váljon a jelenünk.

A másik fontos kérdés a célt feszegeti, arra utalva, hogy minden kellemetlen, félelmetes, nyomasztó élménynek, szorongásnak, tünetnek értelme is van. Kapunk valamit, nyerünk valamit általa. Hogy a lelkünknek valamiért „megéri” bevállalni a szenvedést, elviselni a tünetet, mert ezzel valami még rosszabbtól, nehezebbtől, fájdalmasabbtól kíméljük meg magunkat. Sokszor könnyebb testi tünettel bajlódni, fájdalmakat kezelni, álmatlanságba menekülni, órákig kezet sikálni a mosdóban, vagy a lekapcsoltam-kihúztam-elzártam őrületét pörgetni, mint szembenézni azzal, amit ezek eltakarnak. Hogy megtörténhet, a betegségeinken keresztül felmentjük magunkat egy csomó kötelezettség, felelősség alól, hogy kézmosással fizetünk a „tisztátalan” gondolatainkért, vagy hogy a folyamatos ellenőrzéssel a saját életünk feletti kontrollt próbáljuk visszakapni, megszerezni. A tünet tehát minket szolgál.

Ezzel együtt azt is tudomásul kell venni, hogy a szorongásra való hajlam és a lelki berendezésünk érzékenysége között van összefüggés. Ahogy minden másban, ebben is különbözőnek születünk – és most teljesen mindegy, hogy genetikáról beszélünk, vagy családi örökségről. Egy érzékeny fényképezőgép is csodás, művészi, élményszerű képeket tud létrehozni, csakhogy a cizelláltságnak, ára van – sérülékenyebb, törékenyebb, könnyebben meghibásodik, mint egy egyszerű, kompakt kis gép. Valamit valamiért. Akinek a beállítódása, lelki alkata, világhoz való viszonya finoman hangolt, az nagyot merít jóból és rosszból egyaránt.

A legfontosabb tehát, hogy mindezt elfogadjuk. Hogy lássuk a lelki szerkezetünk előnyeit is és ne csak a nehézségeit. Hogy értékeljük a szorongásainkban rejlő önismeret lehetőségét. Hogy kellő bátorsággal kihozhassuk a legtöbbet abból, amink van. Hogy a profi fényképezőgépünkkel különleges, egyedi képeket csinálhassunk, a magunk és mások örömére.

forrás: http://noatukorben.blogspot.com

Ez is érdekelhet téged:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.