A világvége előtt és után

Megosztás

Egy ismerősöm szerint december 21. -ig tervezzek csak, mert akkor aztán beválik a maják rettegett jóslata, jelesül eljő a világ vége. Kicsit szkeptikus vagyok a dologgal szemben, ennek hangot is adtam a beszélgetés során, s egészen egyszerű reakció érkezett: Majd rádöbbensz!

Nos, én nem tudom Te hogy vagy ezzel, hogyan állsz hozzá az egész világvégéhez, de azért én azt mondom, hogy ne vágj bele vad költekezésbe és esztelenségek művelésébe, már csak azért sem, mert információk szerint a maják utódai sem értenek egyet a decemberi világvégével.

Jobb, ha számítunk arra, hogy eljön a december 22 is, amikor reggel felkelünk és minden a megszokott módon megy tovább. Lesz, akinek ez csalódást okoz, lesz akinek nem.

A HVG bakancslistát állított össze, hogy mi mindent “érdemes” megtenni, ebből nyugodtan válogathatsz kedvedre.  :) Elárulom, legtöbben azt választották, hogy “mélyen másba szállok”…










Ez egy érdekes cikk  a maja világvége jóslatról – történész tollal (csillagászati bekezdéssel):

A maják világvége jóslata! Mi a történelmi igazság?

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.