Anyaság vs. kamasz gyerek

Nem túl rég óta vagyok anyuka, ha a pocakkal töltött időt is beleszámítom, akkor 17 éve. De ez a kis idő megtanított velem jó néhány dolgot.

Rájöttem, hogy :

  • A gyermekkel való nézeteltérések időszaka végtelen.
  • A szülő sosem látja korrektül a dolgokat, ami abból fakad, hogy az ő idejében még korlátolt szellemi és technikai vívmányok álltak rendelkezésre, így nem is várható el, hogy egy húron pendüljön kamasz gyermekével.
  • Anya és apa egymás iránt érzett szerelmének, szeretetének kimutatása rendkívül ciki a felnövekvő generáció tagjainak számára.
  • Autóval szállítani a gyereket iskolába csak alsó tagozatban menő,  és ahogy nő a gyerek, úgy kell távolodni a szülői gépjárműnek az iskola bejáratától. Eleinte a bejáratig lehet vinni őt, majd az iskola sarkáig, ezt követi a kis utcában történő parkolás, és végső stádium, hogy oda kell adjuk a kocsit a kamasznak.
  • Az is világossá vált a 17 év alatt, hogy a ruháim divatja múltak, a zenei ízlésemet is elhagytam már vagy 20 éve.
  • Tudomásul kellett vennem, hogy a főztöm soha sem olyan ízletes, mint a mamáé. (Sebaj, én is mama leszek egyszer…)
  • És az időbeosztással is baj lehet, mert ha kikérdezem a leckét, akkor Kamasz szerint túl sok időt fordítok rá, ha pedig az adott, idétlen fiúcsapat új zenéjét kellene hallgatnom, akkor pedig alig szánok időt Kamasz dolgaira.

 

De most, hogy visszaolvastam a fenti pontokat, rájöttem arra is, hogy még ezek a dolgok sem tudják megmásítani az érzésem, miszerint anyának lenni – minden nehézség ellenére – jó!

 

Petra

 

foto:deviantart.com

Ez is érdekelhet téged:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.