Baráti kapcsolatok harmincon túl

“Barátokat csak úgy lehet szerezni, ha az ember maga is barát. ”

Amíg nem lettem családanya, addig nem érintett igazán a barátok hiánya. Úgy értem, fontos volt a barátság az iskolai tanulmányaim idején is, de mindig természetes volt, hogy van velem valaki, akivel mindent megbeszélhetek. Viszont ahogy családos nő lettem, úgy lazultak a baráti kötelékek. Fiatal koromban az iskolaváltások mindig egyfajta szakadást jelentettek a baráti kapcsolatokban, hiszen nem ugyanabban az intézményben tanultunk tovább, így eleinte csak ritkultak, majd meg is szűntek a közös barátnős programok.  

Amikor férjhez mentem, minden időmet a férjemmel akartam tölteni, és az egymás iránt érzett szerelem, szeretet és csodálat háttérbe szorította a barátainkkal való kapcsolattartást. Emlékszem, édesapám ezerszer elmondta nekem, hogy mennyire fontos megtartani a barátokat, vagy épp újakat szerezni. Ennyi idő távlatából bevallom, hogy akkor nem értettem egyet vele. Egy szoros családi ritmusba nehezen férnek bele a régről megszokott, laza, spontán baráti programok.

Ahogy megszületett a kislányom, valahogy még nagyobb lett a távolság a barátnőimtől. Részben azért, mert felnőttként másik városban próbáltak szerencsét, részben pedig azért, mert ők még nem vállaltak családot, így a témáink egyre ritkábban adtak közös metszéspontot. A gyerekek által megkövetelt feladatok közepette, az új életritmusomban nem igazán tettem lehetővé, hogy maradjon hely a szorosra fűzött barátságok számára. Később a  játszótéren jó néhány anyukával beszélgető kört alkottunk, és akkor az ki is merítette számomra a társas érintkezés fogalmát, viszont ahogy kinőtték a gyerekek a játszótéri időmúlatást, úgy elmaradoztak ezek a barátságok is. Néhány jó barátommal a neten keresztül tartom a kapcsolatot, esti e-mailek, fórumok…bár messzire laknak, de mégis részei vagyunk egymás életének. Így is lehet.

Most már nagyobbak a gyerekek, szabadabban élhetünk. Egy – egy általunk szervezett összejövetel  kapcsán szoktam rádöbbenni, hogy ebben az életkorban (34) már mennyivel nehezebb barátságokat kötni, nyitottá válni az új kapcsolatok befogadására.

Megkérdeztem néhány nő ismerősömet, hogy náluk mi a helyzet ebben a témában. Akadnak olyan barátságok, amik még iskoláskorban köttettek, és állva az idő próbáját, még működnek. Találkoztam olyan esettel is, hogy nem egy állandó, mély barátságra törekednek, hanem csak az adott élethelyzetben igyekeznek szórakoztatni magukat. Közös baba – mama klub, fitness órák, könyvklub, ahol hetente egyszer – kétszer összefutnak a nők. Ismerik egymást, de mély barátság nincs köztük. A harmadik csoportot pedig olyan nők alkotják, akik a napi rutin mellett nem is fordítanak időt és energiát a baráti kapcsolatok kialakítására, bár hozzátették, igényük azért lenne rá.

Elgondolkodtam, hogy vajon mi kell ahhoz, hogy barátokat szerezzünk. Első körben a nyitottság, a pozitív életszemlélet, de fontos még a jó kedélyállapot, és a képesség, hogy másokat meg tudjunk hallgatni, no, meg az őszinteség…

A fentieket összegezve azt gondolom, hogy ha valaki spontán módon nem fut bele az igazi barátságba, akkor nyitott szemmel és szívvel járva a világban hamar találni fog olyan embert, akivel hasonló hullámhosszon van, az élet nagy dolgairól hasonlóan gondolkodnak és egymás számára építően  hatnak.

A barátság bárhol elkezdődhet: egy társas utazáson, egy klubfoglalkozáson, a fitneszteremben, uszodában, önkéntességet vállalva valamelyik szervezetnél…

 

 

Ez is érdekelhet téged:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.