Bejárónői álláskeresésem

Nos – munkát keresni nem is oly könnyű dolog – ez most számomra bebizonyosodott.
Az hogy az ember lánya még így ötvenesen is csinos – az csak egy állapot / na , jó nem is mondom hogy rossz/
De kérem – a munkakeresésem az nekem fontos , mert a megélhetésem múlik rajta most.
Helykeresésem , gyors cselekvésre ösztönzött, s mihez nagyon jól értek – háztartásvezetéshez, útjára indítottam hát hirdetésem.



Jöttek a telefonok – milyenek a paraméterek … milyen pózokat szeretek, mitől nem riadok vissza …
… mert legyek csak szenvedélyes … majd jól meg is fizetnek …de ne legyek ám prűd sem álszemérmes … csak adakozó és édes …na azért volt ki látatlanban vitt volna feleségnek .
Kapkodtam ám a fejem, volt hogy levegőt is alig vettem, irultam  – pirultam, meg jót is nevettem, de volt hogy a hívó fél helyett én szégyenkeztem.
Női hívóm csak egy volt – egy orvosnő de Ő becsapott s a megbeszélt időben vissza nem szólt.
Elgondolkodtam dolgokon – kellett e ez nekem …
Tudom, muszáj volt valamit tennem, mert míg egyik megyéből a másikba költözöl, / nem csak Isten malmai őrölnek lassan / hivatalok lépcsőjén már bürokratizmusba ütközöl, mire beszerzed az igazolások igazolását, addigra már kiürül pénztárcád … ezért kerestem én gyorsan munkát.
Most itt tartok, munka még sehol, de már nem hívogatnak, csúf ajánlatokkal nem zaklatnak … hogy miért is , mert annyira elegem lett belőle, hogy gondoltam egy merészet, s az alábbi írásommal megcéloztam a célközönséget.

Uraim ! 
Az ………. megjelent egy hirdetésem – álláskeresésem. 
A kérdés – miért olyan elképzelhetetlen, hogy egy Nőnek munkához is van kedve. 
Igaz a munka néha nem csak kedv kérdése, van kinek gondolnia kell a megélhetésre. 
Az hogy “mit és hogy szeretek” csak rám tartozik,a munkaadómra végképp nem, s e ” két dolgot” 
össze én nem keverem. 
Összegzés – engem tényleg csak a munka érdekelne. 
Azért még egyszer leírom – ha mégis van olyan kinek simán háztartás vezetőnőre volna szüksége 
az keressen ,mert a Hölgy – tiszta , rendes, és még jól főzni sem rest, 
tehát ha engem keres, írnia – hívnia érdemes. 
Ha más “ügyben” keresne , úgy írni – hívni fölösleges, 
hacsak egy szempillantás alatt nem esünk olthatatlan szerelembe, és rögvest szaladunk az oltár elébe. 
Mert ki tudja … az életben bármi megtörténhet … 
Hamupipőkéből királynő lett … 
de ez itt nem mese most kérem 
az említett hirdetésem, kizárólag álláskeresésem. 

Megjegyzés – nézettségi számom növekedését tekintve 
konzekvenciát vonhatok le … 
Az is lehet, hogy ” öngólt rúgtam magamnak” … 
igaz a ” rusnya” telefonok elmaradtak,/ezt nagyon értékelem/ 
… de arról még nem tettem le, hogy munkával keressem meg kenyerem, 
de munkámra igényt tartva sem érkezett levelem, s … jaaaj szegény fejemnek … feleségnek sem kértek .

Kíváncsian  várom a fejleményeket – hogy munkát kapok e vagy férjhez megyek … vagy munkát és fizetést amiből megélhetek …

– ebben a pillanatban szólt a telefonom – ugye nem találjátok ki miről szólt hívásom ?
Olyan szépen kereken nevetve, mondtam nemet hívóm erotikus munkára való hajlamom utáni érdeklődésére –


Oláhné Fodor Zita

Ez is érdekelhet téged:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.