Beszélgetés Vajda Júlia operaénekesnővel

Megosztás

vajdajuliaVajda Júlia, Liszt Ferenc-díjas operaénekesnővel az Aranyossy – Gála után volt szerencsém interjút készíteni.

Művésznő nevéhez több jótékonysági rendezvény is fűződik. A mai felkérés hogyan történt?

Az alapítvány kuratóriumi tagja vagyok, tehát már évekkel ezelőtt kapcsolatba kerültem ezzel a nagyszerű üggyel. Természetes, hogy a magam módján én is szeretném támogatni ezt a lenyűgöző és fantasztikus munkát, amit a pedagógusok és a támogatók tesznek a gyermekekért.

Mi alapján választotta ki a mai fellépésre a dalt (Peer Gynt-ből Solvejg dala)?

Azt mondta nekem a szervező, István Attila, hogy a fő téma az álom. Gondolkodnom kellett, hiszen nem nagyon van álomhoz kapcsolódó áriám, viszont Solvejg dala tulajdonképpen álomnak is felfogható, hiszen álmodozik, hogy ha visszatér a kedvese, akkor majd mi történik, illetve mi lesz, ha nem jön vissza.

A mottóhoz visszatérve, művésznő mennyire hisz az álmok megvalósulásában?

Talán nagyjából az én álmaim megvalósultak (nevet), legalábbis így akarom érezni és tudni.  Nem is panaszkodhatom ebből a szempontból, de valóban, a megvalósításhoz erő is kell, kitartás és szorgalom, hogy minden akadály ellenére egy ember tovább küzdjön a célokért, amit kitűzött magának. Főleg, ha egy ilyen nehéz pályát választ, ami diák korában elérhetetlennek tűnt. Aztán persze jön egy hosszú, göröngyös út. Ez egy nagyon szép, de nehéz pálya. Én például ezt tűztem ki célul magamnak, és mondhatom, hogy most már el is értem.

Az eddigi szerepei közül nőként melyikkel tudott a legjobban azonosulni?

Ez érdekes, mert nálunk fontos, hogy az ember milyen habitusú, milyen típusú: primadonna vagy szubrett alkat. Drámai vagy vígopera alkat. Én habitusomnál fogva inkább operaszubrett vagyok, ennek ellenére mindenáron drámai szerepeket akartam énekelni. Nekem 17 éves koromban azt monda Gyimesi Kálmán, akinél tanultam énekelni, hogy te ezt felejtsd el! Pillangókisasszony? Trubadúrból a Leonóra? Húsz centit kéne nőnöd és a hangfajod is más.

Elkezdett visszarángatni az álmaimból a földre, de ettől függetlenül már iskolásként is becsempésztem a drámai áriákat az életembe, mert azokat szerettem a legjobban. A pályámon énekeltem sok drámai szerepet, többek között Aidát, Pillangókisasszonyt, Leonórát,… – imádtam és szerettem, noha nyilván nem ez az én igazi hangfajom. Igazából lubickolni, a Don Pasquale Norinájában tudtam, főleg Gregor József partnereként, de például a Varázsfuvolát is szerettem vagy a Figaró Susannáját, a Falstaff Ford Alicéjét és sorolhatnám a sok-sok vígoperai figurát, amiben színészileg és hangilag is lehetett remekelni.

Előfordul, hogy valaki beleragad abba a szerepbe, amit éppen játszik, és a mindennapos próbák után magával viszi a hangulatát a hétköznapi életbe is?

Van ilyen. Főleg a premierhetében, amikor csak arra az egy előadásra próbálunk, akkor igencsak a hatása alá kerülünk. Mivel törekszünk arra, hogy minél jobbak legyünk, egész nap csak arra gondolunk mit mondott a karmester, a rendező, hogyan oldjunk meg egy nehezebb, bonyolultabb helyzetet.

A zenehallgatás milyen hatással van az emberre?

Nagyon fontos az énekóra már kisiskolás korban is, a közös éneklés közös élménye, a zenehallgatás mind fontos szerepet játszik testünk-lelkünk táplálásában. Ha gyermekkorban megtapasztaljuk, felnőttként sokat segít majd a kikapcsolódásban egy-egy stresszes nap után. Ma este is öröm volt nézni a gyerekek ötletes, ügyes produkcióit, táncoltak, énekeltek és boldogok voltak ők is és mi is, akik néztük őket!

Laskai Nelli

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.