Egyedül a harcban

Megosztás

“Az akarok lenni, ami akkor voltam, mikor az akartam lenni, ami most vagyok.”

Rapülők

hajósGyermekkorunkban irigyeljük a felnőttek függetlenségét, a hatalmukat, az eszköztárukat, amivel felléphetnek a saját védelmük érdekében egy-egy helyzetben. Ám hiába telik el húsz év a kamaszkor után, egyre zavarosabbá válik a világ, amelyben meg kell találni a saját utunkat.

Ha az iskolában “pikkeltek ránk”,  pusmogtak a hátunk mögött, vagy beelőztek a menzán, az maximum bosszantott minket, ám mindezek a dolgok a felnőttek világában ma vérre megy.  Saját és családunk léte és védelme a tét, minden egyes nap.

Gyermekként őszintén, örömmel és szeretettel álmodunk és mindenre találunk biztosítékot. Ha netán bajba kerülünk, majd jön a jó tündér és varázspálcájával suhintva elgördül előlünk az akadály, nem okoz rémületet egy betegség, hiszen azért van a doktor bácsi, hogy a tanácsát megfogadva gyorsan meggyógyuljunk. Az üres pénztárca sem gond, elvégre az automata is azért van, hogy ha bedugom a kártyát, akkor kiadja a pénzt.

Eljön az idő, s mi várakozással telve átérünk a hídon, mely összeköti a születést a felnőttkorral, és hirtelen  más értelmet nyer a szó, az addig szerzett tudás, megváltoznak az erőviszonyok. Átrendeződik az emberi kapcsolatok fontossága, megszűnik a garanciába vetett hit, fogyatkozik az álmodozás jelentősége, és ott találjuk magunkat egyedül a harcban, valahol a zsúfolt, rohanó világ picinyke pontján.

 

 

 

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.