Illatos csirkemell hagymás krumplival

Megosztás

Az illatos csirkemelleket nem oly régen ettünk egy kínai étteremben.Gondoltam én is megpróbálom.A köretet meg magam alkottam,mert már igencsak meguntam a krumpli pürét ,sült krumplit. Én még nagyon ragaszkodom a vasárnapi családi ebédekhez és egy kicsit újítok.Ez így is marad még ki nem repülnek a csimutáim,és még talán utána is,de ez még a jövő zenéje.
Nekünk nagyon ízlett.
Másfél kg apró burgonya (parázs),
1 fej lila hagyma
2 gerezd duci fokhagyma
1 nagy pohár tejföl
1 csokor petrezselyem zöld
olaj,1 tsk só bors

Először a tejfölbe reszeljük a fokhagymát,sózzuk,borsozzuk,a lila hagymát apró kockára vágjuk . Jól elkavarjuk,és hagyjuk állni.A krumplikat jól megmossuk és héjában feltesszük főzni.A petrezselyemzöldet felaprítjuk és kevés olajra rá szórjuk, egy kicsit fel forrósítjuk és elzárjuk alatta.A krumplikat megforgatjuk a petrezselyemben,a sütőtál alját bekenjük tejföllel, rápakoljuk a krumplikat és befedjük a tejföl maradékával.

Meg lehet szórni sajttal is,de ez már akkor jutott eszembe amikor már kész volt.Amúgy önálló ételként is meg  is meg állja a helyét.30 perc alatt kész is van.Forró sütőbe tesszük.

Illatos csirkemell

Az illatos csirkemellek nem tudom mitől illatosak,mert a kínaiban sincs illata,esetleg a csicsogó olajtól. Már előző este fel csíkoztam1,5cmx3cm-is re. A 60 dkg csirkemelleket és fűszerkeverékkel,őrölt rozmaringgal jól be szórtam.A fűszerkeveréket a Lidl-ben vettem.Betettem a hűtőbe egész éjszakára.Másnap
pedig sörös bundába mártottam és forró olajban ki sütöttem.

anikonyhaja.blogspot.com

You may also like

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.