Interjú Lukács Sándor színművésszel

Megosztás

lukács sándorLukács Sándor Érdemes Művész, Jászai Mari-díjas színművész nem először járt Hódmezővásárhelyen. Mai látogatása és az önálló estjének bemutatása az Aranyossy Ágoston Általános Iskola alapítványának támogatásáért történt. A népszerű színész és az előadásra ellátogatott közönség a műsor bevételével, együtt járultak hozzá a sajátos nevelési igényű gyermekek terápiás foglalkoztatásához.

Csodálatos verseket halhattunk az esten. Néhányuk szívbe markoló, néhány megmosolyogtató. Művész úrnak 5 verseskötete jelent meg, hogyan kezdődött a versekhez fűződő viszonya?

Az az igazság, hogy édesapám volt az első, aki – mielőtt én még iskolába jártam volna – , rendszeresen olvasta nekem  például Arany Jánostól a Toldit,  a János vitézt, vagy a Rózsa és Ibolyát. Ezek voltak, hogy úgy mondjam, az esti meséim. Ő volt az első, aki elindította bennem ezt a világot, a szépségesen szép magyar költészet akkor még tudat alatt ért hozzám. Később, a középiskolában pedig szerencsére olyan kiváló magyar tanáraim voltak, akik elérték, hogy nem csak a humán érdeklődésű fiatalok kezdtek el verseket írni – magamat is beleszámítva -, hanem akiből mérnök, közgazdász vagy orvos lett.  Olyan izgalmasan, olyan jól tanították az irodalmat! Valószínűleg ez is hozzájárulhatott.
Azt szokták mondani, hogy az értelmesebbje kinövi ezt a tulajdonságot, aki meg nem növi ki, az ír továbbra is felnőtt fejjel – én ezek közé tartozom. Nagyon remélem, hogy ez a tulajdonságom sokáig megmarad, még továbbra is sikerül írogatnom.

 

A színészi pálya választása példakép hatására történt, vagy egy életre szóló önkifejezési lehetőséget látott benne?

Ha ezt nem is tudtam ilyen szépen, pontosan, szinte tudományos mércével megfogalmazni, de nyilván ez utóbbi. Nekem nem volt egy példaképem. Általában nagyon szerettem a gyermekkorom nagy magyar színészeit, most direkt nem mondok neveket, mert biztos kimaradnának egyesek és utólag megbánnám, hogy kihagytam őket.  Visszahúzódó gyermek voltam. Általános iskolás koromban soha nem én voltam a központ, mindig voltak úgynevezett jó dumás fickók, akiket szünetben körülálltunk, ők meg sztoriztak, beszéltek. Lehet, hogy tudat alatt egy kicsit irigyeltem is őket, ahogy rájuk figyelünk, ők vannak a fókuszban. Egyszer úgy adódott, hogy én mondhattam az iskolai ünnepségen egy verset és akkor felismertem, hogy vannak olyan lehetőségek, amikor odafigyelnek az emberre. Ha én beszélek, akkor csend van és ahogyan, amiről beszélek az érdekli a hallgatóságot. Nyilván ez a gyermekkori élmény tovább kísért engem és így alakult ki, hogy jelentkeztem a színművészetire.

 

Számtalan, különféle szerepet játszott már el színpadon, kamerák előtt is, mi volt a legnehezebb feladat az eddigiek közül?

Nehéz így hirtelen erre a kérdésre válaszolni, de talán, amit az önálló estemen is említettem már, hogy a legnagyobb szakmai értékű munkámat tartom egyben a legnehezebb munkámnak is. Harag György kiváló rendező – aki a Kolozsvári Színháznak sajnos már csak a volt főrendezője-, rendezte a Gyulai Várszínházban Székely János Caligula helytartója című kiváló színdarabját, amelyben én játszottam Petronius helytartót. A felejthetetlen emlékű Őze Lajossal játszhattam együtt egy nagyon nehéz, nagyon szép, nagyon komoly erőket igénylő szerepet. Ez volt életem legnagyobb szakmai értékű szereplése és egyben a legnehezebb alakítása is, de köszönöm a sorsnak, hogy ez megadatott nekem.

 

Nem tudok elmenni amellett, hogy 36 éve a házasság szent kötelékében tartózkodik. Bevallom, bár én idén még csak a 10. házassági évfordulót ünnepeltem, de már látni vélem, hogy rengeteg munka van a működő házasságok mögött. Művész úrnak mi a tapasztalata, mi lehet a hosszan tartó, harmonikus házasság titka?

Tíz év alatt is sokat meg lehet már tudni ebből, de az az igazság, hogy szerintem két kulcsszó van. A tolerancia és a humor.  A toleranciát annyiszor emlegetik már, hogy ennek a pozitívságát, a jóságát kihangsúlyozni felesleges, úgyis mindenki érti, hogy miről van szó.

A humor viszont – megkockáztatom -, hogy vetekszik a toleranciával. Akinek van humora, sőt, öniróniája, az könnyebben viseli el a súrlódásokat.  A legnagyobb indulat kitörésekor, amikor az ember végképp meg van győződve arról, hogy neki van igaza és meg van a képessége ahhoz, hogy kicsit felülről is lássa a helyzetet, önmagát és a másik felet is, akkor előbb –utóbb elneveti magát, és a helyzet megoldódik.

Művész úr hogyan szokott kikapcsolódni? Az aktív vagy a passzív pihenés híve?

Is-is. Ha van egy nehéz szezonja az embernek, sokat játszik, akkor jól esik egy kicsit semmit se csinálni. Napozgatni, vízparton, tenger mellett lenni, de van, amikor az ember lekap egy – két könyvet, vagy éppen a kertben munkálkodik, kirándul a családdal, teniszezik… mikor mi esik jól.

Az idei év sem  sporteseményektől mentes. Olimpia, foci EB… rendszeres követője a sporteseményeknek?

Rabja vagyok a sportnak! Mivel gyermekkoromban elég csenevész gyerek voltam, így szüleim tudatosan igyekeztek a sport felé orientálni engem. Ez sikerült is, mert atlétikáztam, tornáztam, kicsit fociztam, úsztam is. Akkor nagyon megszerettem a sportot, és még most is szeretem. Egy nehéz előadás után haza érve, a híreket gyorsan átfutom, utána máris keresem a sport csatornákat. Nagyon nagy Real Madrid drukker vagyok! Ezzel tudom, hogy sok ellenséget szereztem a Barcások közül, de akkor is hitet teszek a Reál Madrid mellett! Természetesen mindemellett nagyon szeretem a teniszt, a bokszot, az atlétikát… sorolhatnám még, de most csak a legkedvesebbeket mondtam.

Utolsó kérdésként: Mi az a mottó, az a gondolat az életről, amit mindenképpen szeretne átadni a fiának?

Ha el akarja érni az ember, hogy az életében azt csinálja, amit szeret, azt, hogy a munkája ne legyen csak egy száraz robot, ahhoz nem elég várni, hogy majd a sors odaegyenget, hanem azért tenni is kell valamit! Ezt ajánlom a fiatalságnak és mindenkinek , mint jó tanács.

 

Laskai Nelli

 

 

 

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.