Jég dupla whiskyvel

Megosztás

Nagyon nehéz lenne életünket elképzelni hűtőszekrény, fagyasztószekrény, vagy mondjuk jég nélkül. A forró nyári melegben, a napernyő alatt egy pohár whisky jéggel, vagy egy jeges koktél, ma már szinte elképzelhetetlen kellék. Pedig sokáig voltunk, a történelem száraz, meleg, oldalait szemlélve, a „mindennapi jegünk” nélkül. Aztán egy napon


, egy ember azzal állt elő, hogy „jeget gyűjt, majd eladja”. Abszurd ötlet, ám a fiatalember még azt is vállalta, hogy „bolondnak” nyilvánítsák. És a végén sikerült neki.
A jég, egy vagyont hozott.
A fiatalember neve: Frederick Tudor (1783 – 1864) -„Ice King of the Word”, vagyis a „Világ Jégkirálya”.

Milyen jól jönne egy hideg ital


–    Milyen lehet most azoknak a telepeseknek, akik a Karib szigeteken ücsörögnek a forróságban, és egy pohár hideg italról álmodnak? – kérdezgették egymást, William és Frederick, a két Tudor testvér egy kirándulás alkalmával, a nyári forróság elől az árnyékban pihenve, hideg koktéljukat kortyolgatva.
–     Szörnyű! – jött a választ.
–     S, mi történne, ha exportálnánk nekik jeget? – szegezte a kérdést Frederick, a testvérének.
–    Azt, hogy bolond vagy!
A párbeszéd 1805-ben Boston mellett játszódott le egy forró nyári napon.

Egy „csúszós” vállalkozás


A Tudor testvérek gyermekévei nem igazán adtak okot arra a feltételezésre, hogy egyiküknek a három közül, sikerül hatalmas vagyonra szert tennie azzal, hogy jeget árul, és létrehoz egy üzletágat, amely addig nem is létezett. Mint bátyjától Williamtól, a család, a fiatalabb Fredericktől is azt várta, hogy a Harvardot elvégezve nagyon szép karriert fusson be, mint ügyvéd, vagy mint üzletember. Ám Frederick nem hozta a „formát”, melyet egy ilyen társadalmi helyzetben lévő fiatalembernek teljesítenie kellett volna. A „fekete báránykát” tizenhárom évesen kirúgták az iskolából. Ám Fredericket nem abból a könnyűfából faragták, mint mondjuk; a fűzfafütyülőt! Nagyon is jól elvolt a „nyárilakban”, hiszen a család anyagi helyzete, ezt bőven lehetővé tette.
A gondolat viszont, melyet azon a forró nyári napon Williammal felvetettek, nem hagyta nyugodni. Ezerszer végigelemezte, és ezeregyszer is arra a következtetésre jutott: „semmi sem egyszerűbb és olcsóbb, mint a családi birtok szélén lévő tó jegét összegyűjteni, és exportálni, valamelyik egyenlítői szigetre ahol a jeget nem is ismerik, egyedül a telepesek, azok meg nem jutnak hozzá.”

A gondolatot tett követte, de mivel ehhez úgy érezte, hogy egyedül „kevés”, hosszú győzködés következett. Meg kellett puhítania bátyját Williammot, hogy szálljon be az üzletbe.  
A végére, a „keményfejű” William beadta a derekát – ki ne tenné meg az öccséért? – és belegyezett! Legyen hát meg az üzlet…
A következő hat hónapot mással sem töltötték, mint elemzésekkel. Mekkora invesztíció-, azaz befektetés – kell egy ekkora vállalkozáshoz; Milyen hajó? Milyen feltételek? Mit, mikor, és hogyan?
Végül döntöttek. A jégmező kézenfekvő, a cél a Francia kézen lévő Martinique sziget… ismerve a franciák különlegességekre szokott ínyét.
Amikor mindent megterveztek, Frederick nekiindult, hogy a Bostoni kikötő dokkjai között megfelelő hajót találjon. Ám egyetlen hajótulajdonos sem volt hajlandó ráállni erre az „csúszósnak” látszó üzletre.
Fredericknek a család pénzére volt szüksége, hogy elképzelését megvalósítsa. Ezért, ötezer dollárt kért és kapott, hogy egy teherhajót vásároljon.
A „Boston Gazette” újság 1806. február 6-án a következő hírt tette közzé: „Bár úgy hangzik, mint egy tréfa, még sem az. Ma a Bostoni kikötőből kifutott egy teherhajó, amely nyolcvan tonna jeget visz Martinique szigetére. Nevetséges szállítmány, és csak reménykedhetünk, hogy a befektetők, illetve tulajdonosok kezéből, nem csúszik ki az üzlet.”
Bár a hajó megérkezett rendeltetési helyére, és a rakomány sem „sérült”, nem akadt rá vevő… senkinek még eszébe sem jutott, sem ott, sem másutt jeget vásárolni. A fivéreket egyszerűen bolondnak nézték! Nem sokat segített Frederick kampánya sem, aki megpróbálta megmagyarázni micsoda hatalmas üzlet, jéghideg italt árulni, a forróságban, illetve mekkora különbség van a két ital, hűtött és a lötty között.
Az első csalódás után természetesen a józanabb William visszalépett az üzletből, hiszen belátta, hogy ennek az ötletnek nincs jövője. Frederick, aki ezúttal társ nélkül maradt, várt… egészen a következő kemény télig. A hajó megvolt, fogta és megtöltette jéggel, majd elindult vele a Karib szigetek felé.

Az igazi üzlet Boston – Kalkutta


Miközben Frederick minden energiáját a „jégüzletbe” fektette a Tudor család pénzügyei igen csak lefelé kezdtek el szánkázni. A nehézségek ellenére, a fiatal Tudor fiú nem adta fel. Erőfeszítései végül sikerrel jártak, mert 1910-ben sikerült pénzé tennie, egy hajónyi jeget. Ám a politikai helyzet nem tette lehetővé további szállítmányok leszállítását. Mivel teljesen eladósodott, Frederick 1809 és 1913 között, többször ült az adósok börtönében.
Egyre-másra próbálkozott a „jégüzlettel”, de valahogy – „mindig balul ütött ki” – bárhogyan is állt hozzá. A sorozatos kudarcok után, vállalkozása székhelyét 1819-ben Dél-Karolina államba tette át.
Miközben egyik vendéglőben italát kortyolta, döbbent rá arra, hogy a kudarc oka a reklám hiánya. Hiszen az emberek nem is ismerik a hűtött, illetve a langyos ital közötti különbséget.
Ettől a pillanattól kezdve merész reklámkampányba fogott. Végigutazta Amerikát, és reklámra szentelte minden idejét. A vendéglőktől a korházakig, a jeges-priznic, és a jeges-whisky előnyeit próbálta meg ecsetelni, szóval, írással, példával.
Ez a próbálkozását végül siker koronázta.  1821-ben az üzlete felvirágzott.
Fagyott vizet, szállított Amerika nagyvárosaiba, sőt Havannába, Kuba fővárosába is. Ekkor lett üzlettársa Nathaniel Wyatt  aki a jég darabolásának technikáját tökéletesítette 1826-ban. A kivágott jégdarabokat egy nyitott létrára emlékeztető kocsira helyezték, majd egymásra rakták azokat, hogy néha több méter vastagságot is elérték, és el ne olvadjanak. Bár az eladás egyre nőtt, a készletek tíz százaléka sem fogyott el. A legnagyobb üzletét akkor kötötte, amikor az angol gyarmatosítók Kalkuttába kértek a jeget.
Ettől a pillanattól kezdve hajói, minden fordulókor, 80 tonna jeget hajóztak át, a forró Indiába.

Hidegháború jéggel


Látva a sikereit, természetesen mások is beszálltak az üzletbe. Ám Fredericknek sikerül a monopóliumát megtartania. 1947-ben már évi 53.000 tonna jeget exportált, illetve szállított Amerika nagyvárosaiba, vonattal, hajóval, kocsival.
Mivel vállalata egyre csak bővült Massachusetts állam összes jéglelőhelyén kiválóságos helyzetben volt, az első aratás őt illette meg.
Amikor 1864-ben Fredericket elhívta az Úr, már egy hatalmas „jégbirodalmat” hagyott maga mögött, melyet a megfagyott víz biztosított számára. Halála után két valódi háború is dúlt, egyik az Észak-dél polgárháború, a másik a jégszállítók között. Itt érdemes megjegyezni azt, hogy a polgárháború leghevesebb ütközetei közepette is az északi kereskedőknek sikerül a jeget átcsempészniük az embargón.

Frederick Tudor végül eladta a jeget, de a fagyasztott élelmiszer ötletének is ő az atyja. Ma már elképzelhetetlen egy üzlet az ilyen áruk nélkül. Pedig azt, aki mindezt kigondolta… először „bolondnak” nyilvánították!

Forgó László

You may also like

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.