Két történet egy közös Intuíció…

Megosztás

intuicio-lengyelzsuzsi-panyizsuzsi_04Két színes történet fonódott össze és ebből jött létre egy közös alkotás. Panyi Zsuzsi és Lengyel Zsuzsi iparművészek pont olyan kontrasztosak, amilyen az üveg és a bőr, amivel dolgoznak. Nagyon más a két anyag, azonban a tervezőkben közös a színek használatában alkalmazott ellensúlyozás. A közös inspiráció gyümölcse az Intuíció ékszerkollekció.

Panyi Zsuzsi üvegékszer dizájner szerint mindig figyelemmel kísérték egymás munkáit, mert egy kicsit önmagukat is látták a másik anyagban. Lengyel Zsuzsi táska tervező kiemelte, hogy számára azért volt különösen izgalmas a közös munka, mert teljesen új területen, az ékszertervezésben tudja magát megmutatni.

Az Intuíció ékszerkollekció – két színkombinációban – két karkötőből és egy nyakláncból áll, amit rengeteg variációban lehet viselni. Az ékszerek tervezésekor különös hangsúlyt kapott a variatív játékosság és a nőies harmónia megteremtése. A bőr és az üveg önmagában is elég kontrasztot képvisel, ugyanakkor egyfajta dinamikai egyensúly kialakítására törekedtek a alkotói munka során.

Olyan nőkből merítettek ihletet, akik otthonosan mozognak a nagyvárosi életben és nem vesznek el annak útvesztőiben. Nőkből, akik odafigyelnek a legkisebb részletre is, akik kedvelik a praktikus, ugyanakkor harmonikus ékszereket, amelyek kifejezik a nőiességüket. Nőkből, akiknek különösen fontosak a személyes kapcsolataik és saját maguk is igénylik a személyes törődést. Azokból a nőkből, akik legbelül lágyak, mégis tele vannak energiával és belőlük tudunk erőt meríteni a mindennapjainkhoz. Nőkből, akik megérzik és átélik saját nőiességüket és abból merítenek lendületet a hétköznapokhoz.

Az Intuíció kollekció 2013. április 22-től elérhető a panyizsuzsi és lengyelzsuzsi webshopjában egyaránt.

 

Lapozható katalógusért kattints IDE!

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.