Kisiskolások túlterhelve

Minap az unokámért mentem délután az iskolába, tehermentesítve a szülőket- kik munkájukat későig végezvén nem jutottak volna el az én szemem fényéért időben.Lelkemre kötötték, hogy pontosan érkezzem fél négyre, sem előbb, sem később. Nyilván: hiszen ismernek engem és tudják, hogy általában a kitűzött időpontnál már legalább egy negyedórával ott vagyok mindenütt.Valamiféle “utazási” láz kering ilyenkor bennem, talán attól félek tudat alatt,hogy elkések, s talán azért, mert világéletemben igyekeztem midenhova pontosan megérkezni. Ez a korán érkezés.

A későn érkezés pedig azért nem lehetett, mert a kis elsős leánykánk rettentően megijed, ha nem lát ott senkit pontban fél négykor, azt gondolván, hogy ott marad, vagy nem mennek érte.Nagyon érzékeny, galamblelkü, és mint minden elsős gyermeknek még a fél év eltelte után is vannak aggodalmai.

Így aztán roppant kiszámítva  érkeztem meg, nem is kopogtam be hamarabb egy perccel sem a megadott időpontnál,-persze,hogy öt perccel  hamarabb érkeztem meg- hiszen tanulóotthonos osztály a mienk, és nem szabad zavarni őket, merthogy még délután is tanulnak. Egyebekben pedig még a leckét is megcsinálják.Talán. Mert azért azt tudom a szülőktől, hogy bizony, még gyakorolniuk is kell sokszor ha hazaérnek.Vagy szorgalmi feladatot készíteni bizonyos szebben csillogó csillagokért.

Pontban fél négykor még kihallatszott az ajtón kántálásuk, ahogyan kórusban olvastak. Nem volt szabad bemenni még, vagy bekopogni. Egy türelmetlen nagypapa azonban nem bírta tovább cérnával és benyitott. Nagyon szépen ki lett tessékelve, mert még hátra volt négy sor, -mondta a tanítónéni.

Így aztán a várakozás perceiben, mi nagyszülők el kezdtünk diskurálni, emlékezni. Hogy bizony a mi időnben 4 órát tartottak nekünk elsősöknek, fél tizenkettőig.Utána ebédeltünk, játszottunk, és megcsináltuk a leckét is. Fél négyig. Majd dolga végezte hazamentünk.Csak harmadik osztályban lett 5 óránk naponta, és még az is elég volt akkoriban arra, hogy ne maradjunk butát,mint a dinkatök. Az is felsejlett bennem, hogy  szorzótáblát én is kántáltam otthon, igaz harmadik osztályban.Mert fújni kellett kivülről. Nem logikára építve, mint most, hanem bebiflázva. S még ma is olyan gyorsan tudok összeadni-szorozni mint a villám, pedig a neveket néha már elfelejtem.

Az is igaz, hogy nem mondták arra a kisdiákra, aki karácsonyig nem tudott folyamatosan olvasni, hogy problémás, mert nekünk év végére kellett tudni mindezt.És valahogyan, mégis megtanultunk mindent. Nem maradtunk le semmiről, nyolcadik végére mindazt tudtuk amit a mai iskolások,- sőt!!! Némelyikőnk még ma is lehet, hogy gyorsabban és szebben olvas, persze” értő” olvasást- mint néhány most végzett gyermek.Pedig az idő eltelt rajtunk rendesen. Nem baj ez, csak számunkra felfoghatatlan és nehezen érthető, miért is kell nyuvasztani ezeket a mai iskolásokat?? Gyors léptekkel, sietve csinálni mindent, mintha attól félnének az oktatás mikéntjének előírói, hogy lekésnek valahonnan ezek a diákok.
Számolgattunk is, reggel fél nyolcra érkeznek iskolába 6-7 évesen, és tanulnak fél 4 ig. Pont, mint egy felnőtt műszak.Nekik és és a dolgozóknak is van ebédidejük- jobb helyeken, különbség abból adódik, hogy a dolgozó olyan ételt visz vagy kér, amit szeret, az iskolás pedig olyat nem eszik meg amit kap.Az étkezést most nem is cizellálom tovább,erről minden nagyi sokat tud/.Sok szülő csak azért dobja ki menzapénzét az ablakon, hogy hátha lesz olyan minőségű a leves vagy második fogás, melyből a gyermek legalább pár kanállal enni fog, hogy erőt merítsen a délutáni műszakig./

Mondta egy anyuka várakozás és diskurzus közben, hogy “lájtosabban” tanulnak délután a gyerekek. Lehet,de azért még is csak tanulnak. Még is csak tanítónénire kell figyelni,be kell tartani a szabályokat,nem lehet lazsukálni,- igaz vécére ki lehet kéredzkedni, s az egy percnyi pihenő idő.Fáradt lesz a diák, fáradt a pedagógus az odafigyeléstől, fegyelmezéstől- a munkától.

Mivel még mindig dolgoztak a gyermekek az osztályteremben,arra is rájöttünk, hogy bizony-bizony ettől a hosszúra nyújtott tanulási óráktól, a második osztályban már szinte napi 5 tanítási órától, a hatalmas tananyagbázistól nem lesz minden gyermek kutató, orvos, ügyvéd,mérnök  vagy tanár.Sőt, minden második sem.Ami szintén nem baj.De akkor mi értelme van?

Hova rohanunk? Mitől maradunk le?? Illetve maradnak le gyermekeink.

Sajnos nem tudtuk megfejteni ezt a nagy kérdést, mert kinyílt a tanterem ajtaja fél négy után tíz perccel !!! és örültünk, hogy magunkhoz ölelhetjük kis buksi fejét annak a derék  kis nebulónak, aki lehúzott egy felnőtt műszakot ma is az iskolapadban és maradt ereje fülig érő szájjal rámosolyogni a nagyira.

K.Márta

Ez is érdekelhet téged:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.