Moksa visszatekintés 2010

Idén tavasszal városunkba eljutott a Moksa Elixír, az a csodálatos információs terápia, melyet egy soproni orvos házaspár fejlesztett ki sok év munkájával. Nyár óta Hódmezővásárhely már Moksa Centrummal is büszkélkedhet.




Az érdeklődés növekedésével felmerült az igény arra, hogy létrejöjjön egy személyes találkozó is a feltalálókkal, melyre szeptember 25-én került sor, több mint 200 résztvevővel. A szervezők itt jelentették be, hogy október 30-án szeretnék megalakítani a vásárhelyi Moksa Klubot.

Fő céljuk,

-hogy az elixírt fogyasztók rendszeres lehetőséget kapjanak arra, hogy tapasztalataikat, kérdéseiket másokkal is megbeszélhessék,

-továbbá, hogy az érdeklődők fejlődését segítsék, informáltságát bővítsék az alternatív gyógyászat témakörében,

-illetve, hogy a munkatársaknak is fórumot biztosítsanak szervezett keretek között.

December 18-án megtartották a harmadik, egyben az évet záró klubösszejövetelüket. Most főleg a munkatársak találkoztak, ismerkedtek egymással a csoki-szökőkút körül, és a kedves kis ajándékozás után Németh Józsefné, a Moksa Centrum vezetője adott a jelenlévőknek egy tartalmas összefoglalót az elixírről, hatásmechanizmusáról.

Megállapodtak abban, hogy a jövő évben folytatják a klubot, és legközelebb január 30-án találkoznak, viszont akkor már egy egész napos program keretében. A tanfolyamot a komárnói Szilárd László az ÚT programot megalkotója vezeti. Gyakorlatokat ad át a 21 részre osztott kalandos előadássorozatából. Ő ezeknek az átadásával, tanításával igyekszik segíteni a MOKSA ELIXÍR által felszínre hozott régi elfojtott feszültségek azonnali megértését és feldolgozását.

Az első nap témája: Kaland – A BELSŐ ÚT megtapasztalása – a NYUGALOM, a BÉKE, a BIZTONSÁG, a MELEGSÉG és LAZASÁG élménye. Érdeklődni, jelentkezni a helyi Moksa Centrumban, a Károlyi M.u.1 sz. alatt lehet, vagy a termékreferenseknél illetve  az  Egészségkincse Üzletében.

Egyenlőre ennyit a klubról, de ígérem, hogy folyamatosan figyelemmel kísérem a tevékenységüket és hírt adok róla.

 

B.M.

Ez is érdekelhet téged:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.