Nagyszülők és unokák


Milyen jó is nagyszülőnek lenni! Nagyi, mama, mamus, papi,papa, papus- és még megannyi becézgető szó, mellyel illetnek bennünket az unokáink.Szeretettel,melegséggel megszólítva, ölelő karjaikat kitárva, arcukon széles mosollyal.Mennyi örömet, megmagyarázhatatlan jókedvet sugároznak felénk gyakori, vagy ünnepnek számító találkozásainkkor. Vannak távnagyik, és messzimamák, kiknek a csak virtuálisan, vagy telefonon jut a kacajból, becézgetésből, vidámságból.

De a szeretetből mérhetetlenül postáznak nekik is, fényképek és ákom-bákom leveleken keresztül.Minden nagyi s nagypapi pótolhatatlan és utánozhatatlan.Túláradó aggodalmuk, féltő szeretetük egyazon tőről fakadnak: az imádott unoka jelenlétéből.

Minden unoka kincs.Pótolhatatlan és utánozhatatlan.Kópiája a felnőttgyermekeinknek,elődöknek,ősöknek.Mindenükben felfedezhető egy emlékezetes mosoly,egy szájszöglet, egy mozdulat, mely visszarepít egy pillanatra az elmúlt időkbe.

Felfedezőutunk már a születésük után rögtön elkezdődik, mikor meglátva apró kis kezeiket, csücsöritett szájacskájukat, kutakodunk az emlékeinkben: kire is hasonlít a nagyon várt csöppség.Persze, látjuk benne magunkat,gyermekünket, de még nagyszüleinket is.És már e pillanattól kezdve tervezgetni is kezdünk.

Milyenné varázsoljuk a kertet, hova állítjuk a hintát és milyen kiskutyával is lepjük majd meg valamelyik születése napján.
Mivé növi ki magát majd élete folyamán, látjuk doktori diplomáját, ívelő karrierjét és persze hírnevét is.És látjuk magunkat is,mint büszke nagyszülőt, a szalagavatón, a ballagáson és diplomaosztón.Töretlen lendülettel iparkodunk álomképeinkben minden jót és szépet láttatni és vélni, hogy az éppen megszületettnek átadhassuk szívünk minden melegét.Rögvest védelmező őrangyallá változunk, s az apró szellőt is erős szélfúvásnak érezzük.Éppen ezért a széltől is óvjuk-mondja a szép magyar mondás, mely magába öleli minden gondolatunkat,féltésünket és aggódásunkat.Idősebbek lévén,bölcsességünk által tudván tudjuk mi a jó nekik, mi mindent tehetnek és mi mindenért csak csóváljuk fejünket, s mennyi mindenért szólunk némán.

Ő a szemünk fénye, boldogságunk madara, mint egykor hajdanán szülője volt az,- ki akkor még gyermekünkként töltötte be teljes életünket  melegséggel.S most kettejükért dobban egyszerre szívünk,Gyermekünk benne van az unokánkban, egymásba rejlenek, s egymásba érnek.Egy gondolattal öleljük egyszerre kettőjüket,egy ölelő karral fogjuk át, egy mosollyal adjuk át szeretetünket.Gyermek és unoka.Milyen megfoghatatlan érzés, érezni simogatásában a szülői és nagyszülői érzéseket.Visszatalálni gyermekünk tekintetéhez,mosolyához, szeretetéhez miközben unokánkat lovagoltatjuk térdeinken. Szeretetszimbiózis ez, mely meg nem ismételhető,kitalálhatatlan és nem is létező, csak a nagyszülők számára egyedül szerte a világon.

K.Márta

Ez is érdekelhet téged:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.