Nőket a közéletbe

Megosztás

„A századelő egyik nagy visszhangot kiváltó mozgalmát a szüfrazsettek indították a nők választójogáért, s olyan reformokért, mint a nők egyenlő oktatása, munkavállalási jogaik kiterjesztése. A szüfrazsettek elítélték a nők családon belüli alárendeltségét, és célul tűzték ki a nők nagyobb szerepvállalását a közéletben…” (Názer Ádám: Szüfrazsettek)

Olvasva a fenti idézetet, mintha mindez nem csak történelem volna. Bár 1952-ben lefektetett okmányában, az ENSZ biztosította a nők egyenlőségét, mind a mai napi ez valamiféle álom maradt.


A „nőknek otthon a helyük” állítja minden negyedik ember Ipsos egyik felmérése szerint, amelyet nem is olyan rég épp, a „nők napja” előtt végeztek számos országban. Íme, az adatok: India 54%, Kína 48%, Oroszország és Magyarország 34%, Dél Korea 33%. A legérdekesebb a felmérésben, hogy a 23 ország 24.000 megkérdezettje közül ezt a vélemény a 18 és 34 év közöttiek osztották.

Bár a fentiekben van sok igazság, hiszen az otthon melegének őrzője, a nő, ám ha belegondolunk, hogy hol – merre állunk, és merre tartunk, be kell látni: a férfiak, valahogy egyedül eltévesztik az utat.

Ma a 100 leghíresebb ember között tizedik a Német Kancellárasszony Angela Merkel, s nem véletlenül, hiszen a recesszió sújtotta Európát, úgy tűnik sikerült kivezetnie, a mély vízből

A teremtéskor Isten így szólt: Rossz az embernek egyedül, ezért társat adok mellé!

Nem azt mondta, hogy azt, aki kimossa az alsóneműjét, aki kivasalja az ingét, felöltözteti, megfüröszteti, megeteti, – egyszóval nem szolgálót – hanem társat. Ez pedig nem mindegy.

S, ha most sokan megbotránkoznak írásomon, ezen időkben, csak egy példát szeretnék említeni. Lengyelországban, épp a nők vették át a kezdeményezést olyan iparágban, amely eddig a férfiak kiváltsága volt. Építési vállalat alakult, amelyet nő vezet, és amelyben a munkások 98 % nő. „Kiváló munkát végeznek” – nyilatkozta egyik lapnak, a megbízó, miután átvette a munkát. Lelkiismeretesebbek, mint a férfiak…

Tehát van benne valami…

S végére hagy idézett a szüfrazsett múltjából egy pár részlet, hiszen mindenki előtt ismeretes, hogy harcukat végül sikerül megvívniuk:

–           Közel öt héten keresztül, az orromon keresztül etettek! Hiába álltam ellen, és amikor már így sem sikerült nekik, taktikák változtattak. Teljes erejükből szétfeszítették a számat, lefogták a nyelvemet, befogták az orromat és lenyomták a torkomon a vastag csövet egészen a gyomorszájamig. Iszonyatos fájdalmakkal éltem át, miközben etettek!

Írja le naplójában, Mary Raleigh Richardson a kanadai születésű női aktivista, s mint a szüfrazsett mozgalom kiemelkedő alakja, azt a kíméletlen módszert, amellyel a börtönökben megpróbálták táplálni a női egyenjogúság harcosait, kiket a Brit Koronabirodalom 1914-ig, belső ellenségnek tekintett. Mary csak egy asszony volt, azok a bátor nők közül, akik mint a Nők Társadalmi Politikai Uniójának (WSPU) tagjaként, melyet 1903-ban Emmeline Pankhurst (szül. Goulden, 14. vagy 15. július 1858 – június 14, 1928) angol politikai aktivista alapított, azzal a tiszta szándékkal, hogy kiharcolják a nők választójogát.

A WSPU – volt a szüfrazsett mozgalom azon szárnya, akik ki merték jelenteni, – hogy a szavak helyett a tettek mezejére kell lépni. 1905 és 1914 között, közel ezer asszony került börtönbe tagjai közül.

A szüfrazsett név egyébként csak „ragadvány”, amely a „sufrage” szóból ered, amelynek jelentése választójog (szó, hang). Azon felül, hogy választási jogot követeltek az asszonyok, a nők részére, a szüfrazsett mozgalom kiállt, a nő szerepéért a társadalomban, és a családban is egyaránt. Több részt követeltek a politikában, egyenjogúságot a családban, és méltó bért a munkában.

Emmeline Pankhurst és követői, a kezdetekben mindössze békés felvonulásokat szerveztek, hogy ezzel hívják fel a brit politikai közvélemény figyelmét. Miután bizonyosságot nyert, hogy ezek a felvonulások, semmiféle eredményt nem hoztak, megszületett a döntés, a drasztikusabb módszerek használatára. Először, csak üres házak ablakit törték be, gyújtogattak, ott ahol bizonyosak voltak abban, hogy nem tesznek emberéletben kárt, majd kerozinnal, illetve savval locsolták meg a postaládákat, hogy végül ártatlan helyeken bombákat robbantsanak. Soha senkit sem veszélyeztettek ezzel, mert erre – nők lévén – nagyon is ügyeltek. Kárt csak maguknak okoztak, de ezzel mit sem törődtek!

1909-ben miután Meryon Volans a mozgalom egyik tagja börtönbe került, kiderült, hogy még ott sem élveznek a nők egyenlő jogokat. A férfi politikai foglyok, sok kiváltságot kaptak, míg a nőket közönséges bűnözőként kezelték. Meryon fellázadt, és lázadását éhségsztrájkkal fejezete ki. A hatóságok tehetetlennel látszottak, és kilencven órai „éheztetés” után, szabadon engedték a harcos asszonyt.

A szüfrazsett mozgalom megtalálta a megfelelő harci eszközt! Az éhségsztrájkot! Nem kellettek már a bombák, a kerozin, sőt betört üvegek sem! Egyértelmű lett számukra, az éhségsztrájk a legmegfelelőbb módszer. Ezt követően, minden szüfrazsett, aki csak börtönbe került ehhez a módszerhez folyamodott. Ám a hatóságok sem maradtak tétlenek, azzal az indokkal, hogy életüket féltik, a kényszeretetést választották!

Ám ez a kényszeretetés, a legborzasztóbb kínzóeszköz volt, amihez csak „legális” úton nyúlhatott a brit politika. A „pokol tornácáról érkező” orvosok – így nevezték őket -, használt csöveket használva, kiélve bűnös hajalmaikat, az asszonyokon, lányokon, nőkön, a „kényszeretetéssel”, a szó – szoros értelmében, egészségileg és lelkileg tönkretették azokat.

Nem azt mondom, hogy ezt kell megismételni, hiszen semmi sem történik kétszer ugyanúgy, de vannak más módszerek is… és ismerve a női éleseszűséget, bizonyos vagyok abban, hogy a végére kitalálják…

(forrás p. sv)

Forgó László

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.