Nosztalgia: Május 1.


Az Egyesült Államokban – ahol a munka ünnepének ötlete megszületett – 1791-ben a philadelphiai ácsok tüntettek először a tízórás munkaidőért, majd 1830-ra általánossá vált a tíz órában megállapított fix munkaidőre irányuló követelés. A philadelphiai munkások képviselői azonban már 1836-ban, a tízórás munkaidő bevezetésekor kijelentették, hogy nem kívánják állandónak tekinteni az elért eredményt, céljuk a nyolcórás munkanap bevezetése, hiszen “napi nyolc óra munka minden munkás számára több mint elég arra, hogy kidolgozza magát”.




1886. május 1-jén munkások százezrei tüntettek Amerika-szerte a nyolcórás munkanapért – a megmozdulást a második függetlenségi nyilatkozatként értékelve. Két nappal később, május harmadikán a chicagói Haymarket téren véres összecsapásra került sor a tüntető munkások és a rendőrök között, több halálos áldozattal és számos sebesülttel. Az 1889-es párizsi II. Internacionálé a chicagói véres eseményekre emlékezve döntött úgy, hogy 1890. május 1-jén nemzetközi megmozdulást hirdetnek a nyolcórás munkanap bevezetéséért. A következő évben világszerte – így az Egyesült Államokban, Európa számos országában, Chilében, Peruban és Kubában – egy napon tüntettek a munkások a rövidebb munkaidőért, a feketék és fehérek egyenjogúságáért és a munkásosztály egységéért. Bár a II. Internacionálé felhívása eredetileg egyetlen alkalomra szólt, a május elsejei munkásfelvonulás hamarosan rendszeressé vált, 1891-ben már a brazil, orosz és ír munkások is felvonultak, és nyomukban évente egyre többen csatlakoztak a “világ proletárjaihoz”. 1920-ban a kínai munkások, majd 1927-ben az indiaiak is megrendezték a maguk munkásfelvonulását.

Ekkorra május 1-je valóban a világ dolgozóinak ünnepe lett, és időnként nem volt mentes az első, chicagói felvonulás véres eseményeitől sem.
A képet színesíti, hogy 1956 óta a Vatikán döntése nyomán “Munkás” Szent József, a munka védőszentje is csatlakozott a felvonulókhoz
A munkásosztály tavaszi ünnepe azonban – némileg más formában – sokkal régebbi időkbe nyúlik vissza. Május első napja már az ókorban is ünnepnek számított, méghozzá a tavasz beköszöntének, az élet megújulásának ünnepe volt. A hónap Maia római istennő nevét viseli, aki a termékenység és a bujaság szimbóluma volt; de a május eleji mulatságok Flóra, a virágzó ifjúság és a tavasz istennőjének tiszteletét is idézik. Maia tiszteletére hívei május első napján disznót áldoztak, míg a hat napig tartó Floralia ünnepen az istennő kicsiny szobrát virágfüzérekkel díszítették, és táncolva, énekelve vitték végig emberek és állatok virágokkal borított ünnepi menetében. A hasonló felvonulások aztán Európa-szerte elterjedtek, amerre csak a római hódítás elért. Olaszországban május 1-je ma is az év egyik legvidámabb napja – ilyenkor a vallási szempontból szentnek számító helyeket virágokkal gazdagon díszítik, a fiatalemberek pedig szerenádot adnak szívük hölgyének.

A május első napján szokásos vigasságok gyökere ugyanakkor a kelta– szász kultúrába is visszanyúlik, ahol ilyenkor a tűz napját ünnepelték (innen az elnevezés: Beltine, azaz “Baál tüze” is). A babiloni Baál istennek megfelelő alak a keltáknál a Nap istene volt. Májusban a tél végét, a nap viszszatérését ünnepelték: a parasztok fáklyákkal vonultak fel a dombokra, ahonnan tüzes kerekeket löktek le a szántóföldekre. Hitük szerint a tűz elűzte a gonosz szellemeket és a boszorkányokat, akik betegséggel sújtották az embereket és az állatokat. A katolikus egyház erőfeszítései ellenére a szokások egészen a 18. század végéig Európa jelentős részén tartották magukat. Az egyházi előírásokat megvetők eleinte a mai Halloweenhez hasonló ijesztő maszkokban és jelmezekben ünnepeltek, menetüket a vadászat istennője, Diana vezette, egy szarvas istenalak kíséretében. A kelta tradíció a középkorban egész Európában elterjedt volt a parasztok között, akik a vadászat isteneit a maguk földművelő életmódjához igazítva termékenységistenekkel helyettesítették be.
Dianából május királynője lett, kísérőjéből pedig Robin Goodfellow, a későbbi Robin Hood őse. Szintén a gonosz szellemek és boszorkányok elűzését szolgálta Európa-szerte a zöld ágak gyűjtése és körbehordozása május 1-jén, amit az erdőben – a társadalom által máskor elítélt, ám ilyenkor elnézett – szexuális kicsapongás kísért. Az ágak körbehordozása mellett a legtöbb helyen szokássá vált a fallikus szimbólumnak is számító májusfa állítása, amely körül a még egyedülálló lányok és fiúk szalagokkal a kézben körbetáncoltak, remélve, hogy előbb-utóbb összetekerednek a jövendőbelijükkel. A táncosok ruháin gyakran apró csengettyűk is megjelentek. A legszebb lányt általában a május királynőjévé választották, időnként pedig királyt is helyeztek mellé, és így ketten vezették az ünnepségeket. I. Erzsébet korában a királyt és a királynőt már Robin Hoodnak és Mariannak nevezték. Angliában a május 1-jei szokásoknak a 17. században a puritánok szabtak gátat. Megelégelve a kicsapongásokat, elérték a parlamentben, hogy 1644-ben betiltsák a pogány “majálist”.

Ennek ellenére a pogány tradíciók hamarosan új életre keltek, és nem egy helyen a mai napig tovább élnek. Ma a londoni gyerekek május elsején házról házra járva virágot osztogatnak egypennys érmékért, amiket aztán egy kútba dobnak, miközben kívánnak valamit maguknak. Az így eldobált pénzeket aztán általában begyűjtik, és jótékonysági célokra használják fel.
A franciák szintén nem szűkölködnek május 1-jei szokásokban. Májust a hagyomány szerint Szűz Mária hónapjának tekintették, és ilyenkor a templomokban kislányokat Mária királynőnek öltöztettek, akik a Szűz tiszteletére tartott felvonulásokat vezették. A francia majális tradíciói között Mária mellett a teheneknek is fontos szerep jutott. A virágokkal gazdagon feldíszített állatokat ünnepi menetekben vitték végig – az így vezetett állatokat aztán mindenki igyekezett megérinteni, ami a néphit szerint szerencsét hozott. Május 1-jén egyébként mindenki igyekezett frissen fejt, még meleg tejet inni, aminek szintén szerencsehozó ereje volt egész évre.

A görög gyerekek a mai napig az első tavaszi fecskére vadásznak május 1-je reggelén. Miután megtalálják, tavaszi dalokat énekelve mennek házról házra, amiért általában édességet vagy gyümölcsöt kapnak ajándékba.
A magyar néphagyományban szintén gazdagon élnek a május 1-jei szokások. Teljes egészében átvettük a májusfa állításának hagyományát Európa népeitől: a legények az éjjel kivágott sudár, virágzó fát kedvesük háza előtt állították fel – egyes helyeken még kendőket és szalagokat is ráaggattak, hogy aztán azokra célba lőjenek. A májusfák sok helyen egészen pünkösdig álltak, ekkor bontották le őket. A majális szokásai némelykor pünkösdre is átterjedtek, mint például a lovasversenyé. A legények (Jókainál is részletesen leírt) versenyének győztese lett a pünkösdi király, akit aztán különféle férfias jogok illettek meg a faluban, nem utolsósorban a falu kocsmájában, illetve a lányoknál. Magyarországon ez a szokás a 16. század tájékán jelent meg, ekkor még május királyt választottak, majd a 19. század elején tevődött át ez pünkösd idejére. A májusfa állítását, illetve lebontását kísérő mulatságok, a május 1-jei közösségi népszokások élnek tovább a május 1-jei munkásfelvonulásokhoz kapcsolódó majálisokban is, amelyeket legtöbbször a “hivatalos program” utáni sör-virslis eszem-iszom és gondtalan mulatozás jellemez.

Olvasta: K.Márta

Ez is érdekelhet téged:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.