Péntek Esti történetek – A bebukás

A hagyomány pénteket valami „nagy” szerencsétlen napnak tartja. Ered ez abból, hogy  a Názáreti Jézust e napon feszíttették keresztre, ama Nissan hónapban, amelyben épp péntekre esett a húsvét előestéje, amely – mint tudjuk az Egyiptomi szabadulásnak gyönyörű ünnepe volt. A 13.- a is innen ered, de most nem valami történelmi összefoglalót szerettem volna írni, hanem csak egy mindennapi történetet első epizódját, amely velünk egyszerű, mindennapokat élő emberekkel történik – történt meg.


István és Erika, egy délalföldi kisvárosban élt. Tizenegy éve voltak házasok, de mivel gyermekáldással nem ajándékozta, meg őket az Úr, csak így ketten mondjuk azt „tengették” mindennapjaikat, a a középréteghez tartozva. István tanár volt, egy középszintű, általános iskolában, Erika pedig, – mivel a gazdaság érdekelte – igazi pénzügyi tanácsadóvá nőtte ki magát, aki keresett volt szerte az országban. Így aztán ideje nagyobb részét utazással, és munkájával töltötte, az a kevesebbik hányad Istvánra jutott, aki talán értékelte – talán nem ezt a nemes gesztust. Az a szerelmi kötelék, amely egykoron egymás karjaiba kergette őket, régen „valami” összetartozásba ment át, amelyben volt minden, a tányércsörgéstől, az átkedveskedett éjszakákig.

Történt egy napon, hogy Erikának ismét mennie kellett, de most nem üzleti ügyben, hanem mint a „feminista” mozgalom kiemelkedő alakja, barátnőivel volt találkája Budapesten. Ezért ügy döntött, ezt az utat, nem a megszokott kis „Opellal” teszi meg, mely, mint családi autó a „Sára” nevet viselte, hanem egyszerűen vonatra ült, és élvezi a magyar alföld vonatablaka előtt elsuhanó szépségeit.

István helyeselte a döntését, s mivel éppen őszi szünet volt, megígérte, hogy e pénteki napon vacsorával várja haza a kedvesét.

Erika tehát elutazott István leszaladt a közértbe, a vacsora kellékeiért, amelyet mint említettem „ígérete” szerint finom – és különleges lesz.

A nők találkozója ott, Pesten, ahol a vidéki embernek, minden nagy és mozgékony egy kicsit hosszúra nyúlt. A találkozó végeztével, a „barátnők” még elszívtak egy-egy cigarettát, megittak egy tejszínhabos diétás kávét, majd mindenki elindult, a hőn szertett otthon felé. Erika az utcára érve, éppen taxit akart leinteni, amikor valami különleges dologra lett figyelmes. Kedvenc „Sárája”, azaz a családi Opel, ott állt a parkolóban – ahol éppen a találkozót megtartották. Először megrémült, hiszen mindahányan elcsodálkoznánk, ha saját gépkocsinkat pillantanánk meg 200 km távolabb attól a helytől, ahol lennie kellene, de a másik pillanatban már mosolygott. Valószínűleg István lepte meg azzal, hogy érte jött – mintegy meglepetésként. S, ha már „lepetés”, legyen igazi – gondolta Erika, ezért odaállt a kicsi mellé és várt.  Várta Istvánt, aki „valószínűleg” csak elszaladt valahová.

Nem sokáig kellett várnia. Egy fiatal, jól öltözött hölgy libegett a kocsihoz, „pöttyentette” a riasztót és már ült is be, az Opelbe, – mintha az övé lenne. Erika, először nem kapott levegőt, másodszor elöntötte a düh, harmadszor, lenyugodva az éppen beülő hölgy mellé lépett, és a nyájasan a következőket mondta:

–        Bocsánat, hogy így önre török, de…ismerősnek tűnt a kocsi, még a rendszáma is, láttam már SZ.. – ben. Gondoltam megvárom, és megkérdezem, nem vinne engem is el, hogy ne kelljen vonattal zötykölődnöm. Itt voltam a találkozón! – és az épületre mutatott.

A fiatal hölgy mosolyogva invitálta be az újonnan megismert „ismeretlen” asszonyt, s mint elmondta, szintén ehhez a női mozgalomhoz tartozik, maga is a találkozón vett részt.

Erika beült az „anyóülésre”, és megpróbált hideg maradni, olyannyira, hogy a végén már együtt cigarettáztak a a nemdohányzó „Sárában”.

–        Tiéd ez a stramm a kocsi? – kérdezte meg végül Erika.

–        Ó nem! – felelte a fiatalasszony, aki a Rita névre hallgatott. – A barátom adta kölcsön, de csak a mai napra. Tudod – folytatta, mivel már rég átmentek ama bizonyos baráti tegeződésbe – együtt tanítunk, és nagyon jó „barátok” vagyunk. Neked elárulhatom, fantasztikus férfi. Csak az a kár, hogy nős… és ez kicsit kényelmetlen. Bár ebben is van valami jó, nem tartozok felé semmilyen kötelezettséggel. Élem az életem, mint ahogy ő is, aztán néha összebújunk, egy – két órácskára. Tudod, egy gügye felesége van, aki állandóan úton van, és ilyenkor szoktunk találkozni.

Mit mondjak. Erika, egy kicsit kényelmetlen érezte magát ebben a pillanatban.. és ha van nála fegyver, nem hiszem, hogy a a fiatal tanárnő megússza élve, de mert azt tanulta, hogy krízis helyzetekben fel kell venni, azt a bizonyos „érzéketlen fapofát”, csendben maradt de csak egy darabig…

–        Fantasztikus lehet neked! – jegyezte meg lenyugodva.

–        Az is, és ha tudnád milyen jól főz!

–        Komolyan – álmélkodott Erika.

–        Tudod mit? – folytatta nevetve Rita, – úgy is visszaviszem a kocsit Istvánnak, gyere fel velem, és bemutatlak neki. Meg kell, hogy ismerd…

Erika, először szabadkozott – mert ilyenkor azt kell – de végül, „nagy nehezen” ráállt, hogy megismerkedik ezzel a nem mindennapi férfival.

Így autókáztak le kettőszáz kilométer, megbeszélve a mozgalom a dolgait, a férfiak „férfiasságát”, István kiválóságait, hogy végül megérkezzenek.

Rita ment elől, Erika követte, fel a lépcsőház labirintusán keresztül, egészen István lakásáig. Ekkor Rita becsöngetett, s miután István ajtót nyitott… annyit mondott:

–        Drágám-megjöttem, és magammal hoztam a barátnőmet is…

Ami ezután történt, azt már az olvasóra bízom!

Forgó

Ez is érdekelhet téged:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.