Retró szűtyő – a raffia szatyor

Megosztás

Nemrégiben az egyik turkáló kirakatában megláttam egy otromba zöld színű szütyőt. Úgy kellett az nekem, mint üveges tótnak a hanyattesés, ám mégis bementem és potom pénzért meg is vettem. Aprócska belvilága, ritka randa színe mit sem rontott az elhivatottságán: régi kor emlékidézőjének apró szösszenete, mely jól mutat az előszobám „örökzöld”- falára felakasztva, a régi papírbankók- a barna ötvenes- a piros százas  és az őshonos „szocialista brigád”ötszögletű  piros zászlaja mellett.

 

Szépen megférnek egymás mellett- kár, hogy egy- két jelvényem már elveszett a gazdasági helyzetek változékonysága miatti kényszerű lakáscserék és költözködések miatt. Igaz, fényképek még őrzik a „Kiváló dolgozó”-i és egyéb szocialista nyalánkságok bizonyítékát.

De a raffia szatyorka az más. Reneszánszát éli ma is- mert oknyomozásom során kiderült, főként más célra ugyan, de máig kapható a raffiazsineg az illetékes boltokban .S mint mondotta az eladó, asszonyok is viszik.

 

Emlékeimben felsejlik egykori, gyönyörű szép aranyszőke hajú osztálytársnőm, -úgy 1971- ből,- amint még magyarórán is, suttyomban horgolta a raffia táskácskát, egyrészt magának egyrészt nekünk, hogy az uzsonnaforintjainkból spórolva vehessünk tőle egy szép darabot. Azt már nem tudom, hogy az anyag zsebkendőn és apró pénzeinken kívül mit tehettünk bele, hiszen mobiltelefon nem volt még akkoriban, smink készletet pedig aligha láthattunk és birtokolhattunk még akkoriban. De kellett, mert szép volt, mert különlegesnek tartottuk, mert eltért a szabványtól, a kötelezőtől, az egyentől.
Az én „rondaságom” kevésbé stílusos, nem is szép és főleg nem fogom használni, de a napok sokaságában, munkában megfáradtan emlékezésre csábított, s a felelevenített, szívet felderítő emlékképek mosolyra ösztökéltek. Már is megérte.

 

K.Márta

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.