Saját történettel a mellrák ellen

Újra rászántam magam egy kellemes „beszélgetésre” veletek! Legutóbb elmeséltem, hogyan harcoltam az orvostudomány néhány képviselőjével, hogy megmentsem halálra ítélt méhemet, s ez a döntésem tette azt lehetővé, hogy ma már hat gyermekes anyakánt nevethessek a világra!  De ne szaladjunk ennyire előre!


Miután gyermekeim kicsiny fészke dacosságomnak, megérzésemnek, nőségemnek, és ősanyaságomnak köszönhetően megmenekült, és megszületett negyedik csemetém, Bálint, egy újabb szörnyeteggel nevezetesen egy mellrákkal kellett felvennem a harcot! 

Történt ez, pedig 2001-ben, egy 14 éves, egy 11 éves, egy 6 éves és egy más fél éves fiúcska anyukájaként. (Zárójelben jegyzem meg, valamennyit szoptattam!)

Mint azt gyanítom, sokan tudjátok rengeteg nő él a környezetünkben, akinek a mellrák megkeseríti az életét. Az imént olvastam egy cikket, mely szerint Magyarországon évente 7000 újabb emlőrákost fedeznek fel!

Mindenhonnan bombáznak bennünket azzal, hogy végezzünk önvizsgálatot, menjünk el a szűrésekre! Nos remélem az én történetem, amelyet most megosztok veletek egyedi lesz bizonyos tekintetben! Remélem ki-ki leszűri belőle a saját tanulságát!

Történt pedig, egy szombat estén, midőn bokros teendőimet letéve aludni tértem, hogy az oldalamra fordulva egy furcsa, kissé fájdalmas valamit véltem felfedezni a hónaljam tájékán. Egy átaggódott hétvége után azonnal orvoshoz rohantam a felfedezésemmel, kezdeményezve egy mammográfiás vizsgálatot. Nehezen szereztem beutalót, mivel az orvosunk közölte velem, ez csak egy tejmirigygyulladás lehet. Szerényen, ámde határozottan közöltem vele, én biza, már 7 hónapja nem szoptatok! Ekkor végre kezembe kaphattam a jól megérdemelt beutalómat!

A következő döbbenet akkor ért, amikor a mammográfiára próbáltam időpontot szerezni! Kapaszkodjatok 6 teljes hetet akartak várakoztatni!!! Mikor ezt meghallottam kifakadtam! Mégis mi a csudáról beszélnek?

A csapból is az folyik, milyen felelőtlenek vagyunk mi nők, hisz ott a lehetőség, és mi mégsem megyünk el szűrésre. Perlekedtem velük. – Hisz itt a kitapintható csomó, jelentkezem, és ők hasztalan aggodalmas, időrabló várakozásra ítélnek?! Köszönöm szépen, volt már nekem rákom, szeretem én ezeket a dolgokat minél előbb a helyes úton látni (diagnózis, kezelés, gyógyulás), mintsem elbújjak a problémák elől.

Nézzünk végre szembe a tényekkel! Csak a végtelenül bájos kis gyermekek hiszik azt, ha elbújnak egy puha takaró mögé, hiába is lógnak ki apró lábacskáik, de mivel ők nem látnak minket, ők is láthatatlanná váltak a világ számára. Mi azonban (sajnos) már nem vagyunk kisgyerekek! Okosan, felelősséggel gondolkodó, felnőtt nők vagyunk!

Az egészséget érintő kérdésekben a „nem tudom, nem fáj”, be kell lássuk, bizony nem a legjobb politika! Nem hanyagolhatjuk el önmagunkat pusztán a félelem miatt! Nem a tényektől, hanem a halogatástól kell félnünk! Előbb utóbb úgyis szembe kell néznünk a problémával. S akkor tegyük ezt inkább előbb, amikor még van segítség.

Gondoljatok csak bele!

Fürdővizet akartok készíteni a lurkóknak, de közben persze pl. takarítani is kell. Elfelejtkezünk a vízről. Mi a jobb? Akkor elzárni, mikor csak egy kicsit úszik a fürdőszoba, vagy akkor, amikor már az egész lakás uszoda jelleggel tudna üzemelni? (Csak az ÁNTSZ meg ne tudja!)

Hát persze, hogy tudjátok a választ! (Irány a mammográfia, hölgyeim!!!)

Én is ezt tettem, s hála a felháborodásomnak a várakozási időt is sikerült a felére lealkudnom! Sajnos a diagnózissal nem voltam igazán megelégedve…  De ezt majd a következő levelemben elmesélem!

Addig is sok szeretet mindenkinek!

Gabi

gabi67.blog.nlcafe.hu

gabikonyvei.blog.nlcafe.hu

Ez is érdekelhet téged:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.