Sietős Anyu naplója – A gyerekülés dilemma

Nem túl régen kiköltöztünk a városközpontból. A levegő jobb, a gyerekek sok időt tölthetnek a szabadban, ha pedig feltöltődésre vágyom, akkor csak simán kiülök a teraszra és hallgatom a madárcsicsergést. Néha mondjuk bezavar a szomszéd baromfiudvarból érkező kot-koncert, de összességében könnyen meditatív állapotba lehet kerülni. Problémaként felütötte a fejét, hogy a belváros megközelítése két kerékre korlátozódott. Részben, mert Férj jár az autóval, részben mert szegényes a város tömegközlekedésügyileg. Nincs is ezzel semmi gond, fő a mozgás!

Na már most, elővettem a kerékpáromat a garázsból. Sokat használt, örökölt darab, én viszont kitehetem rá az alig használt címkét. Szóval, nincs mentség, nincs egyéb alternatíva: kerékpározni kell.

Bevizsgáltattam a drótszamaramat, megjavították a féket (nem hátrány!) , felpumpálták a gumikat, megy most már, mint a meszes. Örömmámorban úszva tenném fel a gyerekülést hátra, mikor eszembe jut, hogy biztonságtechnikai okokból jobb lesz, ha megmérem a gyerek súlyát, illetve nagyítóval megkeresem az ülés terhelhetőségét.

Most ugrik a majom a vízbe, mert mindkettő 22 kg.

Sűrű fejvakarás közepette latolgattam a lehetőségeket. Ha a gyerek pont 22 kg,  és az ülést pont 22 kg- ig lehet terhelni, akkor vajon mi történik egy hatalmas döccenéskor? Eltörik a konzolba illeszthető vascső vagy széttörik a műanyag gyermekülés – a háttámla résznél – , és elhagyom belőle az Ovist?!

A bicajt letámasztottam, az ülést felszereltem, az Ovist beleapplikáltam. Konstatáltam, hogy még belefér. Alaposan körbenéztem a szerkezetet, sehol semmi gyanúsat nem láttam. A sokat emlegetett hetedik érzékkel megéreztem a saját korlátaimat, így aztán a gyermeket kirámoltam az ülésből, a bicajt visszatettem a garázsba és elővettem a jó öreg Google barátomat. Meglepődve tapasztaltam, hogy konkrétan erre vonatkozóan senki nem nyilatkozik a neten.

Voltam én valaha netnélküli is, így tehát felhívtam a kerékpár szervizt. Meséltem a szervizesnek a dilemmámról, és hogy itt ez a bicaj, meg a gyerekülés és a 22 kilós gyerek. És messze a belváros, de mi lesz, ha döccenek és a gyerek hanyatt esik… – záporoztak felé a kérdéseim.

Ő végtelen türelemmel hallgatott meg engem, majd szűkszavúan válaszolt:
– Egy kevés ráhagyással biztos számoltak a gyártás során. Még a nyáron szerintem viheti az ülésben a gyereket, de édességet már ne vegyen neki.

Megköszöntem a választ, elköszöntünk.

Belül tovább folytattam a monologizálást: Ne vegyek neki édességet, nehogy kihízza az ülést? Ez járhatatlan. Na, de mégis, ráhagyással körülbelül hány kilóig terhelhető ténylegesen a gyermekülés? És vajon másnak ez nem okoz dilemmát?

Száz szónak is egy a vége: leszereltem a gyermekülést. Azóta ha tekerek a városban, minden gyermekülést megfigyelek a benne ülővel – méregetem! Ha pedig én viszem az Ovist, minden harmadik tekerésnél hátra szólok neki a csomagtartóra, hogy figyelje a lábát, be ne kapja a kerék!

Ez is érdekelhet téged:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.