Van egy ember az életemben

Van egy ember az életemben, akit egészen egyszerűen Isten küldött… Ő az, aki mindig ott van mellettem, akkor is, ha épp nem látom, minden kérdésemre tudja a választ, és folyamatosan „terelget.” A minap találkoztam vele, és éreztem: „Ismét helyre tett.”


Mikor szóra nyitja száját, mintha általa Isten beszélne hozzám. Magamban is megtalálom Őt néha (mostanában egyre gyakrabban) és ilyenkor Hálát adok mindenért, amim van (család, barátok, szerettek) és azokért a dolgokért, amik megtörténtek, ill. azokért is, melyek nem. Hiszen tudom, minden úgy történik, ahogyan történnie kell.

Ez egyfajta biztonságot, megnyugvást és erőt ad nekem, valamint azt a megfoghatatlan érzést, hogy nem vagyok egyedül. Imám gyakorta bocsánatkéréssel kezdődik és sírással végződik. A köztes folyamatban pedig kéréssel fordulok Istenhez. Kérem Őt, hogy adjon világosságot, mély megértést, rálátást a dolgokra, és fohászkodok, hogy mindehhez elég kitartást, erőt is adjon.

Olvasom a Szent Bibliát, és mint a többieknek, akik szintén elmélyedtek már „Isten szavaiban” rengeteg kérdésem van. Legtöbbször ezeket a kérdéseket megvitatom vele, aki idáig is rengeteget segített nekem, de rájöttem, sokkal jobb, ha nem veszem készpénznek, amit mond, és magam kezdem kutatni saját kérdéseimre a válaszokat. Ez több szempontból is jó. Egyrészt, mert így biztos vagyok benne, úgy van, ahogy mondta, ill. magam jöhetek rá különböző összefüggésekre, melyek még jobban előre visznek szellemi fejlődésemben. Másrészt pedig annál jobb és igazabb érzés nincsen, mikor te magad jössz rá a „miértek”- re. Így is tettem…

Miután legutóbb találkoztam vele, hazamentem és imádkozásba kezdtem. Meditatív zenére (Kövi Szabolcs, csak ajánlani tudom mindenkinek) ellazultam és mindenféle gondolatok jöttek, majd éreztem mindegyik kikívánkozik. Tudtam, hogy csak egyetlen „hangot” szabadna hallanom, az pedig a legtisztábban és a legfélreérthetetlenebb módon kell, hogy jöjjön. Ahogy ott ültem a kis mécsesek fényáradatában, az jutott eszembe, hogy milyen jó most így. Csend van. Nem hallom a város zaját, nem zavarnak a szomszédok, és Hála Istennek egyetlenegy hangot sem hallok. Tisztulok…

Nincs semmi csak a nagy csend, megnyugvás, szeretet és hála. Hála Istennek a szeretteim miatt és megnyugvás, mert békében vagyok önmagammal. Semmihez sem fogható érzés. Szerintem sokan, akik a boldogságot keresik, nem tudják valójában mit is jelent ez. Boldogság…? Vajon ki az, aki ma boldog embernek mondhatja magát az élet minden területén? Mikor vagyunk boldogok? Azt már tudjuk, mikor vagyunk szomorúak, talán ez az összefüggés, ha tudjuk, mikor vagyunk szomorúak, azt is tudjuk, mikor vagyunk boldogok? Hiszen csak a hiányt kell betölteni és máris boldogok vagyunk. Vagy mégsem? De miért nem?

Hát azért, mert a boldogság nem egy megszokott állapot számunkra, mint a szomorúság. A szomorúságba gyakorlatilag beleszülettünk, belénk nevelték a keserű szavakat, ideológiát, így már a kezdet kezdetén, mikor még a szomorúságról sem tudtunk sokat, már azok voltunk. Egyik nap azt mondta a barátom, hogy pont azért nem vagyunk boldogok, mert folyton a szomorúságunkról beszélünk, szinte versenyzünk, hogy kinek keserűbb az élete, így míg erre fókuszálunk, ezt is kapjuk vissza.

A megoldás tehát kézenfekvő (lenne) összpontosítsunk a jóra, a szépre, a „boldogságra”, így ezt is fogjuk bevonzani életünkbe. Igen ám, de honnan kerítsek ilyen érzéseket, mikor alig volt benne részem? Vagy, hisz nem is tudom mi a boldogság?

Az én véleményem csak annyi, hogy NEM KELL TUDNI, ÉREZNI KELL, érezni pedig MINDENKI TUD! TE DÖNTÖD EL, hogy MIT AKARSZ ÉREZNI! Találd meg a jót mindenben és cseréld ki a rossz érzéseket. Ha nem megy elsőre, ne erőltesd, majd megy, mikor már nem akarod görcsösen. Imádkozz, meditálj, tisztítsd meg elmédet a sok buta, negatív gondolattól, és azt fogod egyszerre érezni, amit én: Tiszta vagy, egy csatorna, egy eszköz melyen keresztül áramlik a jó és a rossz. Csak te szabsz gátat neki, hogy milyen arányban álljanak. És ha idáig eljutottál, már tudod szabályozni, mikor és hogyan kelts magadban jó érzéseket, örülj, mert egy picivel közelebb kerültél ahhoz, amiről eddig azt sem tudtad hol találod. Pont ott ahol a szomorúságot is… Önmagadban.

 

Somlyai Mónika

Ez is érdekelhet téged:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.